Túl a Styxen…

A révi Zichy-barlang felfedezői föld alatti patakjának a görög mitológiából ismert Styx nevet adták 1903-ban. Micsoda jó döntés volt több mint húsz éve egy ízesen magyarul beszélő, átéléssel mesélő, tiszta tekintetű emberre bízni a barlangi vezető szerepét. Kál Géczi Misi, mint mindent életében, teljes odaadással végezte feladatát. Utánaolvasott, ha kellett. Összegyűjtött minden információt, hogy minden kérdésre, akár tudományosakra is válaszolni tudjon a barlanggal kapcsolatban. Az évek során sok ezer turista ismerte meg a barlangban található Paradicsomot és Poklot, a Turult, az Elefántot, a Földgömböt, Mohamed szakállát, sírját, a szakavatott, élvezetes barlangi vezetése nyomán. Románul, magyarul ugyanazt az élményt szolgáltatta. Még a szakmabeliek is elismerték, mennyire rátermett erre a hivatásra. Mert tudta: nem mindegy, mit, milyen érzéseket visznek magukkal a messziről jött emberek. Úgy kell „csomagolni”, hogy megmelegedjen a szívük, valahányszor visszaemlékeznek a révi kirándulásra. Emlékszem, milyen boldog volt, amikor újravillamosították a barlangot, és fűtött házikót építettek neki, ahova behúzódott, ha kellett. Mert ő aztán ott volt, ha tört, ha szakadt. A szolgálat, az szolgálat. Azzal nem tréfált, bárhol dolgozott.

Nem volt könnyű élete. Hatéves volt, amikor húgával együtt elvesztették édesanyjukat. De az áldott emlékű nagyszülők és pótapja a fészkükből kiesett, sérült kismadarakból irigylésre méltó, egyenes tartású két szép szál embert neveltek. Élmény volt elbeszélgetni ezzel az olvasott, bölcs emberrel, válaszolni az őszintén érdeklődő kérdéseire. Legyen szó családról, vagy a világ dolgairól. És élmény volt látni sok-sok éve, a révi színjátszócsoport oszlopos tagjaként a „világot jelentő deszkákon”. Most is előttem van a Csikós egyik főszerepében. De jól állt neki az a szűr… Emellett a Sárga csikó, Fehér Anna, Sári Bíró népszínművekben alakított maradandót. Az a délceg, szép szál legény…

Legutóbbi beszélgetésünkkor mondta, hogy lassan nyugdíjba szeretne menni. Egészségre veszélyes környezetben is dolgozott évekig. Jogosult rá. „Ha a Jó Atya megsegít…” volt szavajárása, mikor jövőbeli terveiről beszélt. Gyermek, Testvér, Barát, Kolléga, Férj, Apa… Mindegyik „szerepben” egyformán teljesített. Szívet melengetően. A nagyapaszerepbe épp, hogy belekóstolt. Olyan nagyapa volt, akit sokan szeretnének maguknak. Aki minden kérdésre tud válaszolni, mindig van türelme és ideje az unokákra, és ha mesélni kezd… örök emlékké váló csodaórákat él meg, aki hallgatja.

Kedves Barátom! Kimondhatatlanul fáj nekünk, akik ismertünk, becsültünk, hogy ilyen hamar, ilyen hirtelen ott maradtál a túlsó parton. Nyugodj békében! Az egyre bővülő égi színjátszócsoport és rajongótábora már biztosan nagyon hiányoltak. És ha majd legközelebb a barlangi patak partjára tévednénk és keressük a biztos pontot, a kedves mosolyt, a jó szót, a döbbenet után, amit hiányod okoz, megnyugszunk. Mert tudjuk, hogy Te ott vagy. A levelek susogásában, a madarak csicsergésében, a patak csobogásában, a szél zúgásában, a vízesés robajában… Mindörökké.

Juhász Zsolt