2020.05.29. 12:12
Új főtanfelügyelője van Bihar megyének
Május 28-tól egészen augusztus 31-ig, illetve a következő versenyvizsga megszervezéséig új főtanfelügyelője van Bihar megyének Virgil Blage személyében, akit Monica Anisie oktatásügyi miniszter nevezett ki erre a posztra, mivel az eddigi főtanfelügyelő, Alin Novac Iuhas ötéves mandátuma lejárt.
Ciucur Losonczi Antonius
Várható volt, hogy a PNL-kormány által eszközölt, az állami intézmények többségét érintő vezetőváltás-hullám a Bihar megyei főtanfelügyelőséget is eléri. Erre ráadásul most megfelelő alkalom is adódott, hiszen az eddigi főtanfelügyelő, Alin Novac Iuhas ötéves mandátuma lejárt. Az utóda a liberális kötődésű Virgil Blage lett, aki a nagyváradi Partenie Cosma Közgazdasági Líceumot irányította ez idáig. Monica Anisie oktatásügyi miniszter nevezte ki őt erre a posztra, állítólag Ilie Bolojan polgármesternek a javaslatára.
A bölcsész, illetve történelem-filozófia szakos végzettségű Blage 39 éve van a tanügyi pályán, melyből harmincnyolcat a Közgazdasági Líceum katedráinál töltött, ahol egyebek mellett közgazdaságtant oktatott, eddig tehát még nem dolgozott a tanfelügyelőségen. Azt nyilatkozta: tisztában van azzal, hogy nem könnyű a küldetése. Mint megfogalmazta, elsősorban az országos vizsgák megszervezésére, a következő tanév előkészítésére, a digitalizációra és az európai uniós projektekre szeretne fókuszálni. Virgil Blage beiktatásán Dumitru Ţiplea prefektus is részt vett, aki azt nyilatkozta róla: bízik mind szakmai, mind menedzseri tapasztalatában, melyet a líceum életében bekövetkezett pozitív változások támasztanak alá, és azt reméli, hogy ezentúl több figyelmet kapjanak majd az átlagon felüli képességekkel rendelkező gyerekek.
Alin Novac Iuhas visszatér a Dacia Általános Iskolába, matematikatanárként. Búcsú sajtótájékoztatóján felidézte, hogy tulajdonképpen nyolc évet töltött a főtanfelügyelőségen, hiszen korábban három évig a humán erőforrásokért felelős főtanfelügyelő-helyettes is volt. „Az élet megy tovább” – fogalmazott. Eredményként könyvelte el, hogy bevezette az e-naplót, és megállapodott egy telefonszolgáltatóval a diákok internet-hozzáférését elősegítő SIM-kártyákról. Ugyanakkor örömének adott hangot, hogy az utóbbi években jelentősen lecsökkent azon tanintézmények száma, melyek nem kapnak működési engedélyt a közegészségügyi hatóságtól vagy a katasztrófavédelemtől. Az elégedetlenségre okot adó tényezők közé sorolta, hogy nem sikerült létrehoznia egy kiválósági központot a jó teljesítményeket felmutató Bihar megyei diákok számára, ahogyan azt kigondolta, illetve nem jött össze a Bihar megyei oktatás gálaünnepségének megszervezése se, de reményét fejezte ki, hogy az utóda nem fog megfeledkezni ezekről.
A borítóképen: a Bihar megyei Tanfelügyelőség épülete