Rendőrségi

2024.02.09. 16:26

FRISSÍTÉS ׀ Előzetes letartóztatásba került a testvérgyilkossággal gyanúsított nő

Forrás: Paul Lelea/Bihoreanul

A rendőrök azonosították azt a férfit, akinek holttestét csütörtök reggel találták meg a Nagyváradot Biharszentandrással összekötő út mentén. Egy 42 éves biharszentandrási lakosról van szó. A nyomozók korábban sem zárták már ki annak lehetőségét, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett, de megvárták a boncolás eredményét, amely során az igazságügyi orvosszakértők megállapították a halál pontos okát és körülményeit. 
Az ügyben eredetileg gyanús haláleset miatt indítottak eljárást, a nyomozást a bűnügyi nyomozó szolgálat rendőrei végzik a Bihar Megyei Törvényszék egy ügyészének közreműködésével. A nyomozók lefoglalták a környéken levő térfigyelő kamerák felvételeit, egyes képeken feltűnik az áldozat, amint egy másik személy kíséretében halad.
Az eddigi tényállás szerint a férfi gyilkosság áldozata lett, és a rendőrség már csütörtök délután őrizetbe vett egy gyanúsítottat, aki beismerhette tettét – írja a Bihoreanul forrásaira hivatkozva, hozzátéve, hogy a férfit feltehetően egyik testvére ölhette meg egy konfliktus miatt. A férfi egy tömbházban lakott Biharszentandrás központjában három nővérével együtt. A nyomozók még nem hozták nyilvánosságra a gyilkosság pontos körülményeit, de az elkövető a Biharszentandrás és Nagyvárad közötti új út mentén végezhetett testvérével, akit egy kötéllel fojthatott meg. A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján a kettejük által megtett útvonalat is rekonstruálták. A kihallgatás során a nő beismerte tettét, gyilkosság miatt indult nyomozás ellene, előzetes letartóztatásáról később döntenek. 

FRISSÍTÉS

A testvére meggyilkolásával gyanúsított 49 éves biharszentandrási nőt csütörtökön délután helyezték 24 órás őrizetbe gyilkosság vádjával. Pénteken a bírák egy mindössze fél órás tárgyalást követően jóváhagyták az ügyészek kérelmét, és 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a gyanúsítottat. A tárgyalás zárt ajtók mögött, a sajtó kizárásával zajlott. Jelen volt az elkövető is, aki sem a bíróságra való érkezésekor, sem távozásakor nem nyilatkozott a jelen levő újságíróknak. A döntés ellen a gyanúsított a kihirdetéstől számított 48 órán belül fellebezhet, ebben az esetben az ügyet a Nagyváradi Ítéltáblánál tárgyalják tovább. 

Részletek 
A térfigyelő kamera felvételei alapján az áldozat és a feltételezett elkövető szerdán este 21 óra körül haladt az út menti futópályán. Később ugyanez a kamera rögzítette, amint 21.46 órakor a nő megragadta testérét és magával húzta az út menti mezős részre.
Az ügyészség pénteken nyilvánosságra hozott első hivatalos tájékoztatása szerint a nő később a kabátzsebéből egy kötelet vett elő, amellyel fojtogatni kezdte testvérét, akit sikerült a földre löknie, ahol tovább folytatta tettét, egészen addig, míg a férfi elhunyt. „A gyanúsított 20 percig fojtogatta áldozatát, és csak azután hagyta el a helyszínt, miután megbizonyosodott arról, hogy már nincs pulzusa - magyarázta pénteken a Bihar megyei ügyészség szóvivője, Cristian Ardelean ügyész. Távozáskor a nő magához vette a kötelet, amellyel megölte öccsét, annak mobiltelefonját és pénztárcáját, valamint két doboz cigarettát, amit egy nejlonzacskóba tett, majd másnap reggel elment dolgozni, Nagyváradra. Innen kísérték be az ügyészek kihallgatásra. Később a közös lakásban is házkutatást tartottak. Itt megtalálták a kötelet, valamint az áldozat telefonját és a pénztárcáját is. A kihallgatás során a nővér beismerte tettét, részletezve az elkövetés módját, amit a boncolás is megerősített. Az orvosszakértői jelentés alapján „az áldozat halála erőszakos volt, amit a nyak összenyomásával okozott mechanikai fulladás okozott”. Amennyiben a nőt bűnösnek találják 10-20 év közötti börtönbüntetésre ítélhetik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!