Helyi adók és illetékek

Helyi adók és illetékek
A nagyváradi önkormányzat Gazdasági Igazgatóságának közleménye szerint 2017. január 1. és március 31. között ingatlan-, telek- és járműadókból 50,7 millió lej folyt be a helyi költségvetésbe, 68.784 természetes és 4668 jogi személytől.

Az első határidőig, vagyis március 31-ig 65.098 magánszemély (a befizetők 95 százaléka) és 3698 cég (79%-uk) fizette ki egész évre vonatkozóan az adóját vagy illetékét, és részesült ezért 10 százalékos, illetve 5 százalékos kedvezményben. Az adókedvezmények összértéke 2,3 millió lej a magánszemélyek és 912.490 lej a cégek esetében. Mindez ugyanakkor azt jelenti, hogy a tervezett költségvetési bevételi szint 64 százalékosan alakult. Elmondható még, hogy a korábbi évhez képest élénkebb érdeklődést tanúsítottak az adóalanyok az online módon történő befizetés iránt, azaz 22 százalékuk élt az első negyedévben ezzel a korszerű lehetőséggel, 2016 hasonló időszakának csupán 13 százalékához képest. Ugyanakkor 2017. február 13. és március 31. között a Polgármesteri Hivatal sorshúzással hét utalványt biztosított az élményfürdőbe 7 olyan családnak, melyek online tettek eleget helyi adóügyi kötelezettségeiknek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter