Helyesírást fürkésző diákok

Helyesírást fürkésző diákok
Nagyvárad- Csütörtök délután a Diákokért Egyesület szervezésében a várad-rogériuszi 16. számú Általános Iskolában zajlott a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny egyik körzete szakasza.

Krasznai Tünde főszervező az Erdély Online-nak kifejtette: immár negyedik alkalommal szervezik meg a Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi versenyt, a Communitas Alapítvány és a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciójának támogatásával. Egy nappal korábban az Ady Endre Középiskolában az I-IV. osztályosok számára zajlott a negyedik forduló, vagyis a körzeti szakasz, 344 diáknak a részvételével, csütörtök délután pedig Demeter Ignác tanár koordinálásában az V-VIII. osztályosok kerültek sorra a 16. számú Általános Iskolában, 169 gyermek. Amúgy az országosan meghirdetett versenyre mintegy 6 ezer diák nevezett be, tizenöt partiumi, illetve erdélyi megyéből, valamint Bukarestből. Bihar megyéből körülbelül 1100-an jelentkeztek.

Döntő tavasszal

A mostani, körzeti szakaszban Nagyváradon kívül (ahova Paptamásiból, Borsból, Biharból és Hegyközcsatárból is érkeztek tanulók) Érmihályfalván, Margittán, Nagyszalontán és Diószegen rendeztek versenyeket. A következő, megyei fordulóba évfolyamonként az indulók 25 százaléka jut tovább, a döntőbe pedig minden megyéből, minden évfolyamról egy vagy két gyermek.

A feladatokat a tantervnek megfelelően állították össze azzal a céllal, hogy olvasásra, a nyelv helyesebb használatára késztessék, tanítsák a jelentkezőket. Többek közt azt kérték tőlük, alkossanak mondatokat, de voltak tollbamondások is, kép- és betűrejtvények, kevésbé ismert találós kérdések és közmondások, illetve a versenyzők helyesen kellett használjanak földrajzi és helységneveket.

Ciucur Losonczi Antonius