Helyek bölcsődékben

Akt.:
Helyek bölcsődékben
A pénteki nap folyamán teszik közzé a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának (ASCO) honlapján, illetve az intézmény székhelyén a váradi állami bölcsődékbe felvett gyerekek névsorát, illetve azt, hogy kit hová vettek fel, tudtuk meg Consuela Govor sajtó-felelőstől.

A szülők június 1 és 30 között adhatták le a dossziékat az ASCO-nál, s az idén 344 dosszié gyűlt össze (tavaly 346 volt).
Minden gyerek számára tudnak helyet biztosítani a tizenhárom váradi állami bölcsőde egyikében, viszont nem minden esetben pont abban a bölcsődében, ahová a szülők szeretnék, mondta a sajtófelelős. Vannak túlzsúfolt helyek – ilyen például a rogériuszi 6. sz., a Poieniţei utcai 9. sz., illetve a Traian Lalescu utcai 11. sz. bölcsőde, ahová nem tudnak felvenni minden gyereket. A szülőknek két opciót kellett megjelölniük, s ha egyik helyre sem tudják felvenni a gyereket helyszűke miatt, akkor olyan bölcsődében igyekeznek helyet találni számára, mely közel esik az egyik szülő munkahelyéhez. Vannak olyan esetek is, amikor a szülők nem dolgoznak, ilyenkor is szem előtt tartják, hogy például ha a lakhelyük Rogériuszon van, ne a Nufărul negyedben, hanem például a városközpontban találjanak helyet a gyermek számára.

Miután a helyek elosztását közzétették, a szülőknek öt nap áll rendelkezésükre, hogy megóvják a döntést, tíz nap után pedig kifüggesztik az óvások utáni, végső listát. Tavaly két gyermek esetében óvták meg a szülők az ASCO döntését, de mindkettőt megalapozatlannak találták.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter