Hegesztik a síneket a Szent László téren

Hegesztik a síneket a Szent László téren
A nagyváradi Szent László téren már hegesztik a villamossíneket, az újakat már összekötötték a régi vágánnyal a városháza felőli oldalon.

A síncserélési munkálatok jelenlegi állásáról Csuzi István, a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (HKV) vezérigazgatója tájékoztatta lapunkat elmondva, hogy most zajlik a sínek hegesztése a nagyváradi Szent László téren. A vezérigazgató kiemelte, hogy modern technológiával, aluminotermikus hegesztéssel forrasztják össze a sínrészeket. A berendezés működését a helyszínen láttuk: a berendezésben használt speciális anyag felhevíti a két sínrészt és gyakorlatilag összeolvasztja azokat. Csuzi István a Bihari Naplónak elmondta, ugyanezt a technológiát alkalmazták a Nagyvásártérnél elvégzett sínfelújítási munkálatok során is. Az új sínek a Városháza utca felőli részén már össze is vannak kötve a régi vágánnyal, a vezérigazgató reményei szerint egy-két héten belül eljutnak a sínlefektetéssel a Fekete-Sas palotáig. Kifejtette továbbá, hogy a vágányokat tartó betonréteg alá 25 milliméteres elasztomért (gumiszerű anyag) helyeztek, ami a rezgéseket nagymértékben csillapítja, ugyanakkor a sínek alá is gumialátét kerül, aminek szintén zaj- és rezgéscsillapító hatása lesz. Amint végeznek itt a sínlefektetéssel és összehegesztéssel, kezdődik a kockaköves borítás. Csuzi István hozzátette: szeretnének minél hamarabb végezni a téren, hogy a megnyithassák a területet a forgalom előtt. Ez azért lenne fontos, mert a térfelújításhoz szükséges anyagokat gyakran a városháza felől szállítják a főtérre. A Kossuth (Independenței) utcán jelenleg áll a sínfelújítás, mert a Nagyváradi Vízművek által megbízott cég végzi a csatornaáthelyezéseket, és amíg ezzel el nem készülnek, addig a sínlefektetést sem lehet ott folytatni. Egyébiránt a Kossuth utca teljes hosszán kicserélik a villamossíneket, sőt az útkereszteződésen is áthaladnak a cserével egészen a nagyvásártéri villamosmegálló közeléig.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter