Hegedű- és nagybőgőművész találkozása

Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
Fotó: Dr. Ovidiu Bălănean
A Nagyváradi Állami Filharmónia csütörtöki hangversenyén G. Rossini, G. Bottesini, valamint L. v. Beethoven zeneművei csendültek fel. A karmester Constantin Adrian Grigore volt.

A csütörtöki hangversenyre is sokan voltak kíváncsiak, az Enescu–Bartók-teremben, szinte minden szék el volt foglalva. Tódor Albert, az intézmény főigazgatója a hangverseny kezdete előtt felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy hétfőn este 19 órai kezdettel indul az idei Ősz szimfóniái koncertsorozat, és október 19-én, vasárnap este ér véget. A nyitó és a záró zenei eseményeket a bérlettel rendelkezők ingyen látogathatják.
A műsor első felében a zeneirodalom egyik ismert és sokszor játszott művének, Gioacchino Rossini (1792–1868) olasz komponista legnépszerűbb operájának, A sevillai borbélynak nyitánya hangzott el. A Rossini-operát 1816-ban mutatták be, s látványosan megbukott ugyan, de a második előadásán eldőlt a sorsa: világraszóló sikerét többé semmi sem gátolhatta meg. A váradi szimfónia zenekara Constantin Adrian Grigore vezényletével kivételes élményben részesítette a hallgatóságot, így a vastaps sem maradt el.

Hegedűre, nagybőgőre

Ezt követően Giovanni Bottesini (1821–1889) olasz nagybőgőművész, karmester, zeneszerző hegedűre, nagybőgőre és zenekarra írt Gran duo concertantéja csendült fel, melyet 1880-ban mutattak be. A komponista eredetileg mindkét szólót nagybőgőre írta, később azonban Paganini egyik tanítványa átírta az egyik szólamot hegedűre. A csütörtöki hangversenyen két kitűnő előadóművésznek, a nagyváradi Állami Filharmónia koncertmesterének, Nagy Kálmánnak és a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia nagybőgőművészének, a kolozsvári zenekar szólamvezetőjének, György Róbertnek a kitűnő előadásában hangzott el G. Bottesini alkotása. Valóban rendkívüli élményben volt részünk, hiszen Nagy Kálmán és György Róbert a zenemű minden szépségét felmutatta a hallgatóságnak. Nagyszerű játékukat – no meg a szimfonikus zenekar és a karmester teljesítményét – a közönség fergeteges vastapssal köszönte meg. A szólisták ráadásként Händel Passacagliáját adták elő.
A hegedűművész Nagy Kálmán tavaly érkezett városunkba, jelenleg a Nagyváradi Állami Filharmónia koncertmestere. Marosvásárhelyen született 1984-ben, 2006-ban diplomázott a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. A fiatal művész játékát többször is alkalmunk volt meghallgatni, csütörtökön is igazi virtuozitásának tapsolhattunk. György Róbert nagybőgőművész 1998-ban végzett a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, jelenleg több zenekarnak is tagja, 2007-től a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia szólamvezetője.

A 6. szimfónia

A hangverseny második részében Ludwig van Beethoven (1770–1827) VI., F-dúr Pastorale szimfóniája (op. 68) csendült fel a szimfonikusok tolmácsolásában. Beethoven ezt a szimfóniát a természetnek szentelte; 1808-ban, Bécsben mutatták be. A mű a – klasszicista formai követelményekkel való szakítás jegyében – a megszokott négy tétel helyett ötből áll: 1. Vidám érzések ébredése a falura érkezéskor – Allegro ma non troppo, 2. Jelenet a pataknál – Andante molto mosso, 3. Vidám paraszti mulatság – Allegro, 4 . Vihar – Allegro 5. Pásztorének Örömteljes és hálás érzések a vihar után – Allegretto.
A filharmónia szimfonikus zenekara Constantin Adrian Grigore vezényletével kivételes élményben részesítette a hangversenytermet megtöltő hallgatóságot. A közönség nagy tetszéssel fogadta az előadást.

Dérer Ferenc