Házszentelések voltak Szalontán

Házszentelések voltak Szalontán
A házszentelés menete egyszerű: alapvetően Isten ígéjének felolvasásából, közös imádságból, a helység szenteltvízzel való meghintéséből és a ház, illetve a család megáldásásból áll.

Ugyanakkor hozzátartozik még a háziáldás „képletének” – jelének felrajzolása, amihez érdemes előre kiválasztani az alkalmas, jól látható helyet, ajtófélfát, gerendát. A házi liturgiát gazdagítja a közös éneklés, a család vagy családtagok személyes szándékaira mondott könyörgések, bűnbánati rész, esetleges egyéni gondolatok, örömök, tanúságok megosztása.
A házszentelés tehát egy újévi lelkesítő, jószándékot, egységet és szeretetet megújító családi áldás – akár jelen van a család minden tagja, akár hiányzik valaki.
Lőrincz Ottó esperes-kanonok, eleget téve a hívek kéréseinek, 2015. december 28-án kezdte meg a házszentelést Nagyszalontán, amit január 16-án fejezett be. Ez idő alatt 197 családi házat szentelt meg, a következő fohásszal: „Áldd meg mindenható Isten e családi otthont, legyen itt: testi egészség, lelki tisztaság, imádság, szent parancsaidnak megtartása, lakjon itt jószívűség, egyetértés. Űzd el a lelkekből a bűn sötétségét, hogy az itt élők szívébe és lelkébe eljöjjön a te országod. Ez áldás maradjon e házon és minden lakóján, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen!”

Találkozás

„A házszentelés egyben találkozás a hívekkel, a problémák feltárása és a vallásos ügyek megoldásának az ideje. Nagyszalontán a legtöbbször felmerülő probléma a katolikus iskola hiánya. A hívek jelezték, hogy a katolikus egyháznak is volt itt iskolája. 162 gyerekünk jár hitoktatásra. A jövőben ők 162 római katolikus családot jelentenek. A református iskolában elveszítenék római katolikus identitásukat.” – mondotta Lőrincz Ottó plébános.
Amikor Török László polgármester felkérte a hivatal megszentelésére, az esperes – eleget téve hívei kérésének – megragadta az alkalmat és feltárta a városvezető előtt a helyi egyházközség elvárásait: katolikus iskola létrehozása, az egyház mentesítése az ingatlanadó alól, valamint a népszámlálás alkalmával hozzáférés biztosítása azoknak a családoknak az adataihoz, amelyek katolikusoknak vallották magukat. Török László polgármester meghallgatta a plébános kéréseit, majd bíztatta, hogy mindezt írásban is terjessze a városi hatóság elé.
A szalontai katolikusok kiváncsian várják a fejleményeket. Isten áldása kísérje a jó ügy előremozdítását.

Morar Viktória Mónika



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter