Házi őrizetbe helyezték a román szociáldemokraták egyik befolyásos szenátorát

Házi őrizetbe helyezték a román szociáldemokraták egyik befolyásos szenátorát
Házi őrizetbe helyezte a román legfelsőbb bíróság pénteken Dan Sova szociáldemokrata szenátort, Victor Ponta volt kormányfő barátját és feltételezett bűntársát, akit most egy újabb ügyben gyanúsít befolyással való üzérkedéssel a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Sova az éjszakát rendőrségi fogdában töltötte, miután a DNA – a szenátus előző napi jóváhagyása alapján – 24 órás őrizetbe vette a politikust. A vádhatóság Sova előzetes letartóztatásba helyezését kérte, ám a bíróság egy enyhébb kényszerintézkedést rendelt el.
A DNA szerint Sova közbenjárt a govorai (Valcea megye) hőerőmű igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ezer eurós (3,1 millió forintos) jogi tanácsadói szerződést kössön egy ügyvédi irodával, amelytől minden hónapban megkapta a pénz felét.
A házi őrizet azt jelenti, hogy Sova nem hagyhatja el lakását a rendőrség engedélye nélkül, kötelező megjelennie az ügyészségen és a bíróságon, valahányszor hívják, továbbá nem szabad beszélnie az ügy többi vádlottjával, valamint a tanúkkal.
A DNA szeptemberben emelt vádat Victor Ponta akkori miniszterelnök és Dan Sova szociáldemokrata szenátor ellen egy, a mostanihoz hasonló ügyben. A bíróság elé került dossziéban is állami hőerőművek szerepelnek, amelyek jogi tanácsadási szerződések alapján fizettek jelentős összegeket egy ügyvédi irodának. A különbség csak annyi, hogy 2007-ben – törvényhozói mandátuma előtt – még közvetlenül Sova ügyvédi irodája kapta a szerződést, a pénzből pedig a vádirat szerint a választókerület parlamenti képviselőjének, Victor Pontának is juttatott.
Victor Ponta és Dan Sova korábbi korrupciós ügyének pere még előzetes szakaszban van, de az érdemi tárgyalás néhány héten belül megkezdődhet.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter