2021.07.23. 13:55
Nagyoroszi gázolás: halála előtt még beszélt egy arra járó autóssal a 18 éves fiú
A férfi elgázolta a 18 éves fiatalt, azonban segítség helyett kövér gázzal továbbhajtott. A fiatalt egy másik sofőr próbálta megmenteni, de sajnos hiába.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A fiatal fiú előző hét szerdán ballagott az amúgy jól kivilágított úton Nagyorosziban, arra száguldott Patak irányából a szlovák sofőr, aki a világítás ellenére elgázolta a férfit. Azonban a hatalmas ütközés után sem állt meg, éppen ellenkezőleg: ki sem szállt a kocsiból, a gázba taposott, és tovább hajtott Patakra – írja a Bors.
A fiatal férfi borzalmas fájdalmak között feküdt az úton, és csupán fél óra múlva jött arra egy autó, akinek a sofőrje azonnal kipattant, hogy segítsen.
Bár ő még tudott beszélni a férfivel és mentőt is hívott, de hiába: a fiatal életét már nem tudták megmenteni.
A beszerzett kamerafelvételek elemzése és a vizsgálódás utána rendőrök előbb azonosították a kocsit, majd a sofőrt is. Szombaton elfogták és a kocsit is lefoglalták, ma pedig letartóztatták, ugyanis a baleset utáni szökése miatt joggal gyanakszanak arra, ha szabadlábon hagyják, megpróbál elmenekülni. A férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják.
Bulvár-celeb
- Skandináv lottó: négy telitalálatos szelvény is született
- Ijesztő, ami kiderült Nagy Bogi betegségéről
- Berki Mazsi megmutatta leendő anyósát
- Ezt a luxust! Majka 12 éves fiának óráját nem kínai webshopból rendelték, az biztos
- Itt vannak a részletek: így védik a legnagyobb filmsztárokat