Hazai győzelem az érmelléki rangadón

Hazai győzelem az érmelléki rangadón

Bihar megye – A Team Sport Megyei első
osztályú labdarúgó
bajnokság 19. fordulójában hazai
pályán az Érmihályfalvi Unirea
1–0 arányban győzte le a
Székelyhídi Stăruinţa–t.

A székelyhídi csapat szemmel
láthatóan azzal a céllal
érkezett Érmihályfalvára,
hogy kihasználja azt, hogy a hazaiak szekere nem
azzal a lendülettel haladt a tavaszi szezonban,
mellyel az ősszel meglódult, és
ponto(ka)t szerez. Fel voltak készülve az
ellenfelük minden
játékosából, és az
is nekik kedvezett, hogy az unireások az
első félidőben úgy
játszottak, mintha elősször lettek
volna együtt a pályán. Az első
negyedóra végéig kellett
várni arra, hogy gól szülessen,
igaz,
Popafejesét les
miatt nem adta meg a bíró.
Csűri Sándoredző
több futást, pontosabb és gyorsabb
adogatást kérve próbálta
mozgásba hozni az Unirea
gépezetét, nem sok sikerrel, a
túloldalon
Lucian Stancetanítványai
ellentámadásokból
veszélyeztettek.

Egy gól, három
pont

A második félidőben már
több elképzelés volt a hazaiak
játékában, és nem bizonyult
szerencsétlennek a
játékrész 13. perce:
Iancszabadrúgását
üggyel–bajjal tornázta kapuja
fölé
Dancu, a
szöglet után
Magdafejelt a kapuba –1–0. Szinte azonnal
jöhetett volna a replika, de az egyedül
kapura törő
CucelőlGrozebravúrral hárított a
középkezdés után.
Mindkét oldalon adódtak még
helyzetek, egyiken
Szalai,ŞtefanésIanc, a másikonPaşcalăuésCuclövései adtak
munkát a hálóőröknek.
Gól azonban nem esett több, és a 90
perc, majd a 3 percnyi hosszabbítás
végén a szokásosnál
valamivel kevesebb hazai néző
megkönnyebbülten sóhajtott fel.
Nehéz szülés volt…

 

Érmihályfalvi Unirea –
Székelyhídi Stăruinţa 1–0
(0–0)
. Praszler stadion, 250
néző. Gólszerző: Magda (58.p.).
Sárga lapok: Pop, Magda, illetve Sime.
Játékvezető: Purjea Ovidiu,
partjelzők Iacob Gelu és Chira Bogdan.
Szövetségi megfigyelő: Nagy
Alexandru.

Unirea: Groze – Săraz,
Cura, Pop (55.p. Mălan), Trifa, Magda,
Ştefan, Szalai (81.p. I.Avram), Ianc, C.Avram
(88.p. Lakatos), Popa (75.p. Chebeleu). Edző:
Csűri Sándor.

Stăruinţa: Dancu –
Copil, Sime, Hora, Gârj, Giugiu, Morna,
Floruţa (48.p. Boescu), Paşcalău,
Popescu, Cuc (81.p. Moca). Edző: Lucian
Stance.