Okok

2022.12.02. 18:53

Egyértelmű a kapcsolat a gáz árának emelkedése és a forint gyengülése között

Az elmúlt fél évben óriási nyomás nehezedett a hazai fizetőeszközre, amit a dollár erősödése mellett döntően a gáz árának elszállása magyaráz. Amikor az energiahordozó drágult, az irányt a forint is követte rendületlenül.

Valuták vételi és eladási ára egy budapesti pénzváltó információs kijelzőjén 2022. július 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Egyértelműen a gáz árának emelkedése és a dollár erősödése a felelős a hazai fizetőeszköz elmúlt féléves gyengélkedéséért, jól láthatóan van kapcsolat a mutatók között. Erre a következtetésre juthatunk abból az összehasonlításból, amelyen együtt szerepelnek az árfolyamváltozások - írja a vg.hu.

A forint először március 7-én, a háború kitörését követően lépte át a 400 forintos lélektani határt, ugyanazon a napon, amikor a TTF holland tőzsdén 80 százalékkal, egészen 164 euróig szökött fel a gáz ára. Szembetűnő az is, hogy a kezdeti idegeskedés után viszonylagos nyugalom jött a deviza- és nyersanyagpiacokon, így májusig a forint és a gáz ára korrigált. 

A nyár elején aztán minden megváltozott, a szankciós hírek hatására június 13-án ismét átlépte a 400-as határt a hazai fizetőeszköz, ezúttal már tartósan. Nem véletlenül, a gáz ára gyakorlatilag felrobbant ezzel egy időben.

Forrás: Világgazdaság

Itt már viszont jól látszik az időbeli eltolódás a két mutató között, amit a probléma gyökere is magyaráz: az MVM ugyanis folyamatosan forintot ad el azért, hogy ki tudja fizetni a megemelkedett energiaszámlákat, ugyanakkor a Gazprom mindig egy hónapos csúszással állapítja meg az árat a holland tőzsdei ár alapján. A kormányzati (halasztott fizetés) és a jegybanki intézkedések (devizatartalék terhére történő fizetés) azt a célt szolgálják, hogy oldódjon a gázár és a forint közötti korreláció. 

Ennek is tulajdonítható, hogy egy ideje eltávolodott a forint a történelmi mélypontjáról mind az euróval, mind a dollárral szemben.

A másik tényező, ami a forint gyengülésének fontos magyarázatára szolgál, a dollár folyamatos erősödése. 

 

A Fed sorozatos kamatemelése és az Európai Központi Bank tétovázása nyomán az amerikai fizetőeszköz ugyanis amellett, hogy a menekülőeszköz szerepét is betölti, folyamatos tőkekiáramlást idéz elő a feltörekvő piacokon, amivel nyomás alatt tartja a nemzeti valutákat, köztük a forintot. Itt a kérdés főként az, hogy mennyire ijesztik meg a Fedet a recessziós félelmek, és lassít-e esetleg a tempón. Az is látható, hogy amikor drágult az energia ára a világpiacon, erősödött a dollár, amikor pedig a dollár gyengült az euróval szemben, a forint pozíciója is javult, hiszen a 390-es árfolyam már igen távol van a 449-es rekordjegyzéstől.

Az eredeti cikket itt olvashatja el

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában