2023.10.22. 17:50
Ez durva! Így ordítozik egymással Mészáros Norina és kétéves kislánya
Az anyuka és a kislánya közötti harc okát Norina szerint a csillagjegyekben kell keresni.
Young G Béci és Mészáros Norina
Forrás: Ripost
Fotó: Szabolcs László
Young G Béci és Mészáros Norina remek páros. Korábban arról szólt a fáma, hogy az álompár házassága veszélybe került, mostanra azonban úgy tűnik, minden rendben van. Jelenleg együtt tartózkodnak Kanadában, ahol sok-sok új tapasztalattal gazdagodnak, és minden pillanatát igyekeznek átélni. Sajnos így van ez a veszekedésekkel is. Most éppen a kis Rebeka kapott össze édesanyjával - írja a Bors.
Norina elárulta, hogy a most két és féléves Rebekával állandóan harcolnak. Ennek okát a csillagjegyekben keresi: szerinte mindennek az az oka, hogy Norina skorpió, a baba pedig bika, ezért mindig megpróbálják egymást legyőzni. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a kislány csak vele tud elaludni, és ha elesik, egyből hozzá megy segítségért, tehát nem tudnak létezni egymás nélkül.
A harcias vitát ide kattintva nézheti meg.
Bulvár-celeb
- Kezdődik? Idegen civilizáció építményeit találták meg több csillag körül a kutatók
- Egészen elképesztő: III. Károlynak még Erzsébet királynőnél is nagyobb a vagyona
- Szabó Zsófi ezzel a fotóval berobbantotta a bikiniszezont
- Itt a fotó: először mutatta meg szerelmét Lagzi Lajcsi lánya
- Rá sem lehet ismerni a Titanic egykori rosszfiújára