2012.02.4 16:34; Frissítve: 2012.02.4 17:28


Havazás – ORFK: egyre több a koccanásos balesetek száma

Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) – Az elmúlt 24 óra alatt 54 ember életét mentették meg a rendőrök, és egyre több a koccanásos baleset az ország közútjain – ismertette a szombat délután 15 óráig összesített adatokat az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI-vel.

Garamvölgyi László közölte: a kisméretűnek számító, úgynevezett koccanásos balesetek száma növekszik, és eddig csak egyetlen halálos közúti balesetről érkezett jelentés: Kisvárda külterületén, a 4-es úton egy férfi autójával árokba csúszott, és a helyszínen életét vesztette.

Közlése alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Pere és Abaújszántó, illetve Vilmány és Fony között a hóátfúvások miatt nem lehet közlekedni, ezért a forgalmat elterelik, míg két alsórendű úton a havazás miatt félpályás lezárást alkalmaznak, így a 3608 út Hernádnémeti és Tiszalúc között, illetve a 3702-es út Megyaszó és Legényes között.

Az ORFK szóvivője az MTI-nek azt mondta: szombat délutánig összesen 54 ember életét mentették meg a kihűléstől a rendőrök azzal, hogy segítséget nyújtottak embereknek. Példaként sorolta, hogy egy csabacsűri tanyáról azzal telefonált be egy 65 éves asszony a rendőrségre, hogy nem tud kimenni a hó miatt a házából, és a kiérkező rendőrök a hó eltakarítás után észlelték, hogy az asszony házában nincs fűtés, ezért értesítették az önkormányzatot.

Az ORFK szóvivője azt mondta, egy folyamatosan működő operatív törzs figyelemmel kíséri és elemzi a hideg idő és a havazás miatt kialakult helyzetet.

- MTI - 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Londoni elemzők: kamatemelés jöhet, ha tovább gyengül a forint
London, 2012. május 23., szerda (MTI) - Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság [...] tovább »
Heti Válasz – Matolcsy: a pénzügyi tranzakciós illeték változhat még, a kormány adófilozófiája nem
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - "A pénzügyi tranzakciós illetéknek minden részeleme változhat még, az [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Frunda és Bunta ellenzi az újratemetést
Bukarest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) [...] tovább »
EU-csúcs – Mesterházy: az EU-nak is szerepet kell vállalnia a beruházások ösztönzésében
Brüsszel, 2012., május 23., szerda (MTI) - Az Európai Uniónak is szerepet kell vállalnia a [...] tovább »
A miniszter támogatná Miskolctapolcát
Miskolc - Miskolctapolca-projekt: támogatásra javasolja a Nemzetgazdasági Minisztérium. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés