Havas, jeges pályán is Mani volt a legjobb

Havas, jeges pályán is Mani volt a legjobb
Győzelemmel kezdte az idényt a háromszoros endurocross-bajnok, Gyenes „Mani” Emanuel. A Brassói Vectra Racing Team szatmárnémeti motorosa főlényesen nyerte a zernyesti szezonnyitó futamot.

Sokáig egyébként még az sem volt biztos, hogy megrendezik a versenyt, ugyanis a Brassó melletti településen csütörtökön és pénteken is havazott. Végül a román szövetség vezetői úgy döntöttek, nem halasztanak, így „extrém” pályán vágtak neki a távnak a pilóták. „Havas, jeges, sáros pályán, dermesztő hidegben zajlott a verseny. A végére már annyira fellazult a pálya, hogy már alig lehetett rajta hajtani” – mondta Mani, aki 50 versenyző közül végzett az élen a hétvégi futamon két csapattársa, George Cabăl és Ionuţ Cojanu előtt.

A következő fordulót egyébként április 16-án rendezik Marosvásárhelyen, május elsején pedig Tunéziába, világbajnoki futamra utazik a Vectra Racing Team. „Idén hétből három vb-futamon szeretnénk részt venni, hogy kellően fel legyünk készülve a 2011-es Dakar-ralira. Nyilván idén sem hagyjuk ki a Red Bull Romaniacs és a Romanian Extreme Adventure versenyeket” – folytatta Románia legjobb terepmotorosa.

Címkék: , , ,