2011.10.12 15:19; Frissítve: 2011.10.12 15:19


Hatszáz lejes bírság gyilkosságra való uszításért

Hatszáz lejes bírság gyilkosságra való uszításért
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) 2011. október 11-én döntött a Ştefan cel Mare című hetilap május elsejei számában megjelent, Tőkés László EP-alelnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke meggyilkolására uszító újságcikk ügyében. A döntés értelmében a cikk szerzője, Florin Nahorniac – aki a lap főszerkesztője és igazgatója is egyben – hatszáz lej értékű bírságot kell kifizessen, mely összeggel a román állami költségvetést gyarapítja.

 

 

Az egyébként nyolctagú bizottságból heten voltak jelen a döntés meghozatalakor, ebből hatan a bírság kiszabása mellett, egy személy pedig ellene volt. Tizenöt napon belül lehet még óvást benyújtani, azt követően a cikkírót kötelezik a bírság kifizetésére. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács kétszer is beidézte Nahorniacot, de az egyszer sem jelent meg. Az első beidézéskor a cikk szerzőjének pontos lakcíme még ismeretlen volt, így csak a második beidézés felelt meg a törvényes eljárásnak. Ekkor Florin Nahorniac egy állásfoglalást juttatott el drótpostán a bizottság tagjaihoz, melyben szélsőséges hangnemben kifogásolta, hogy a testület élén Asztalos Csaba személyében egy magyar nemzetiségű személy áll, aki elfogult lesz az ítélet meghozatalakor. Ugyanakkor állásfoglalásában az is szerepelt, hogy véleménye szerint, mint a hetilap igazgatójának és főszerkesztőjének, jogában áll eldönteni, hogy mit és milyen hangnemben ír saját újságjába.

Tőkés László ügyvédje, Kincses Előd szerint sajnálatos, hogy a bírság értéke a minimálisan kiszabható összeg felé tendál, annál is inkább, mivel az újságcikk nemcsak Tőkés Lászlót, mint magánembert diszkriminálja, hanem az egész romániai magyarságot. Éppen ezért a maximális összeget, legalább 4000 lejt kellett volna kiszabni büntetésként. Ugyanakkor az EP-alelnök jogi képviselője arra is felhívja a figyelmet, hogy ez az első alkalom, amikor Tőkés László jogi védelmet kapott az őt érintő nemtelen támadásokkal szemben.

Mint ismeretes, az ominózus cikk május elején jelent meg az önmagát nemzeti és politikailag független kiadványként meghatározó Ştefan cel Mare hetilapban és ingyenesen terjesztették a Román Vasúttárság járatain. Tőkés László egyik kijelentésére reagálva, Florin Bucovineanul álnév mögé bújva, Nahorniac a következőket írja benne: „Nézd, mit képes ez a hazaáruló, Tőkés László nyilatkozni: A magyarok nem jövevények Erdélyben, hanem elvesztették hazájukat (…) Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen »bozgor« [hazátlan]? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol örvendhetett mindazoknak a jogoknak, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Ha valami nem tetszik, miért nem mész Magyarországra? Hát nem lesz már valaki ebben az országban, aki golyót ereszt ennek a hazaárulónak a fejébe?”

A cikk olyan alapvető emberi jogokat sért, mint a becsülethez, büszkeséghez vagy az élethez való jog, ezért sem tekinthető arányosnak a bírság mértéke a diszkrimináció súlyosságával. Az ügyben becsületsértés és gyilkosságra való felbujtás vétsége miatt Tőkés László feljelentést tett a bukaresti törvényszék mellett működő ügyészségnél is, ahonnan egyelőre nem érkezett hivatalos válasz.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Megszavazta a román képviselőház a többségi választási rendszer bevezetését
Megszavazta kedden a román képviselőház a parlamenti választási törvény módosítását, amelynek alapján már [...] tovább »
Elutasították a szolidaritási adó bevezetését
Romániában elutasította kedden a parlament az úgynevezett szolidaritási adó bevezetését, ami a nagy vagyonok [...] tovább »
A csíksomlyói búcsút idén 20. alkalommal közvetíti a közmédia
A Duna Televízió két évtizede közvetíti a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjét, s most az élő [...] tovább »
A román vasút a bukaresti külügyminisztérium felszólítására tagadta meg az engedélyt
A bukaresti külügyminisztérium felszólításának tett eleget a román vasúti társaság (CFR), amikor megtiltotta, [...] tovább »
USL: immár az elnök ellen is…
Azon dolgozik az USL nevű pártszövetség, vagyis a PSD, a PNL és a PC, hogy leválthassák hivatalából Traian [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés