2011.12.28 14:05; Frissítve: 2011.12.28 14:05


Hatodik TDC-Aranykarácsony Székelyhídon

Hatodik TDC-Aranykarácsony Székelyhídon
Bihar megye – Éppen egy évvel az előző után tartotta meg az elmúlt héten a székelyhídi Tini Dance Center tánccsoport a hatodik Aranykarácsony című előadását, mellyel vissza is tekintettek az elmúlt 16 évre.

 

 

A székelyhídi Tini Dance Center (TDC) tánccsoport a karácsony előtt napokban rendezte meg már hatodik Aranykarácsony című ünnepváró show-műsorát, mely azonban rendhagyó is volt egyben: visszatekintettek arra a 16 évre, mely szinte észrevétlenül elrepült a csoport megalakulása óta! A Munkásklub közönsége együtt énekelte, hogy “Most múlik pontosan…”, miközben a TDC-sek táncoltak, olyan fiatalok is, kiknek egyike-másika még meg sem született, mikor az első generáció az első koreográfiákat tanulgatta, az első tánclépéseket próbálgatta. Tizenhat év: számtalan koreográfia, megszámlálhatatlan fellépés, utazással telt óra és megtett kilométer, rengeteg munka, ugyanakkor sok játék, élmény, valóra vált álmok, felnőttekké lett gyerekek – de mindig újabb és újabb célok.

 

Főszerepben a tánc

 

Megható percek voltak, amikor egy fotósorozat levetítésével felelevenítették az első tánctábort, a táncosok első próbálkozásait, az első belgiumi és franciaországi utazást, miközben szólt Ákos dala: “Ilyenek voltunk, vadak és jók…” De nem lett volna önmaga a TDC, ha nem a tánc lett volna a főszereplő ezúttal is: a Táncmanók csoport tagjai hóemberekké váltak, a Télapók serege rockzenére ropta a táncot, a Kölyök Dance tagjai kormos arcú krampuszokká váltak, és táncra perdült Rudolf, a rénszarvas is, akinek orra is kivörösödött az igyekezettől. A B612 táncosai jive-val és angol valcerral varázsoltak téli hangulatot a színre, a legnagyobbak, a TDC-táncosok pedig 2011-es koreográfiák mellett új táncokat is “letettek” a közönségnek a képzeletbeli karácsonyfa alá.

 

Köszönet a támogatásért

 

A tánccsoport ezzel a műsorral köszönte meg a támogatást a szülőknek, nagyszülőknek, barátoknak, és mindenkinek, aki hitt bennük az elmúlt évben, és a több, mint másfél évtizedben. A VI. Aranykarácsony fővédnöke Pető Csilla képviselő volt, akit sajnos a politikai élet aktualitása Bukarestben “marasztalt”, nevében irodavezetője, Pető Dalma vett részt az ünnepségen, átadva a képviselőasszony jókívánságait és ajándékait.

Rencz Csaba


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Focipályát avattak Értarcsán
Bihar megye - Műfüves labdarúgó pályát avattak fel szombaton Értarcsán. Az avatószalagot Pásztor Sándor [...] tovább »
Színház Érmihályfalván
Bihar megye - A Nagyváradi Szigligeti Színház társulata a Köszönöm, hogy imádott című zenés műsorát mutatja [...] tovább »
„A zene az, ami a csendből hiányzik”
A III. Posticum Jazz Fesztivál keretében lépett fel május 19-én Nagyváradon Vukán György zongoraművész, aki az [...] tovább »
Felvételi és beiratkozás
A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológia Iskolaközpontban a 2012-2013-as tanévben a következő [...] tovább »
A jobb szociális ellátásért
Nagyvárad - Közös uniós projektben vesz részt a Partiumi Keresztény Egyetem társadalomtudományi tanszéke és a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés