Hatféle online őrület

Hatféle online őrület

Előfordult már önnel, hogy s*ggluknak
nevezte valaki pusztán azért, mert az
övétől eltérő
típusú játékkonzolt vagy
feedolvasót használt?


Az internet anonimitásától komoly
eséllyel golyóznak be az emberek, ezen
felbuzdulva a Cracked humorszájt hat olyan
személyiségzavart írt össze,
amelyek az offline életben is léteznek,
de amelyeket az internet elterjedése
nyomán akár új
betegségekként is kezelhetünk.

1. Online k*rv*anyázó
idegbetegség (vagy online időszakos
robbanékonysági zavar)


Csakúgy, mint egy sorozatgyilkos, ő is
normálisnak tűnik először.
Órák vagy akár napok telnek el
aközött, hogy viccesen, kedvesen
kommentál, levelez, majd gyomorforgató
stílusban küld el – jó esetben
– az anyjába. Úgy
fröcsög, hogy még a hírhedten
idegbeteg Christian Bale is nyugalomra intené.
(A Terminátor főhőse a film
forgatásán cirka fél
órát üvöltözött
gusztustalan stílusban egy
kollégájával, aki
véletlenül belesétált a
jelenetbe.)


Az online k*rv*anyázó idegbeteg
azért portyázik a neten, mert kisebb a
valószínűsége, hogy a
szenvedő fél pofán vágja.
Esetleg a dühkitörése azért is
szélsőségesebb, mert attól
tart, hogy a hangszín, mimika, testbeszéd
hiányában nem fogják
eléggé érteni a
mérgét.


A való életben ezt a betegséget
időszakos robbanékonysági zavarnak
(IED) hívják. Az IED-esek nyugodt
betegek, akik stresszhelyzetekben
megmagyarázhatatlan, indokolatlan
dührohammal reagálnak. A
szakértők szerint gyakran találkozni
közlekedési dugókban velük,
sőtúgy vélik, számos,
családon belüli erőszakos esetben is
az IED lehet az igazi felelős. Az IED, ahogy a
bipoláris depresszió is, a
szerotonináramlással van
összefüggésben, ezért
szerotoninblokkoló gyógyszerekkel
kezelhető. A chicagói egyetem
kutatói szerint az amerikaiak öt-hét
százaléka, vagyis tizenhatmillió
ember szenved az IED-től.

2. F5-függőség (vagyis
alacsony frusztrációs
tolerancia)


Ő az a felhasználó, aki ír
egy blogbejegyzést, vagy frissíti a
státuszát, és azonnal úgy
érzi, megalkotta az internet
történetének eddigi
legtökéletesebb darabját.
Következő gondolata szerint az alkotás
arra hivatott, hogy a lehető legszélesebb
rétegek megismerkedjenek vele. Az
F5-frusztrált három
másodpercenként csekkolja az
oldalát, hogy érkezett-e a
bejegyzésére komment. Ha érkezett,
akkor fél másodpercen belül
reagál rá, legalább három
különböző kommentben, majd
újrakezdi a frissítést. Ha nem
reagál senki a posztjára, saját
maga indít threadet: „Mi van már?
Hallóóóó! Senkinek nincs
hozzáfűznivalója?”


A való életben ennek az állapotnak
a neve alacsony frusztrációs tolerancia.
Mértéke azt a
frusztrációmennyiséget
jelöli, amennyit az egyén képes
elviselni anélkül, hogy eredetei
célját megváltoztassa. A
frusztrációs tolerancia egyedi
meghatározásának
általánosan használt eszköze
a Saul Rosenzweig által 1945-ben kidolgozott PFT
(képes frusztrációs teszt). A
teszt elvégzése számos
munkakörben a pályaalkalmassági
vizsgálat protokolljának
részét képezi. Az interneten
azért gyakori ez a kór, mert az internet
a türelmetlenségnek kedvez. Itt mindent
azonnal lehet. Nem kell kivárni, amíg a
tévé leadja a videoklipet, akkor
és annyiszor kattintunk rá,
ahányszor csak kedvünk tartja. Alig
valamire kell várni. A vetkőző csaj is
csak két kattintás és három
dollár.

3. Kóros webes képzelgés
(vagyis az online Münchausen)


Ő az, aki letaglózva közli
csetpartnerével, hogy a kutyája, az
édesapja vagy egy nagyon közeli
barátja hirtelen elhunyt, esetleg róla
derül ki, hogy rejtélyes vágat
nyílt a lapockája és a dereka
között, amelyből zöldes lé
szivárog. Együttérző leveleket
és kommenteket kap, az is lehet, hogy egy
bátorító tekintetű
kölyökmacska fotóját is
elküldik neki. Néhány
hónappal később újabb
tragédia üti fel a fejét.
Megerőszakolják, majd még aznap
lebénul egy sajnálatos baleset
következtében. Ezután az
édesapja is meghal. Újra.


A való életbeli formája a
Münchausen-szindróma. A betegek tudatosan
szimulálnak valamilyen fizikai
rendellenességet, betegségeket
találnak ki, és
kórházról kórházra
járnak kezelésért. A
betegség nem pusztán tünetek
kitalálása és
szimulálása, komoly érzelmi
problémák állnak a
hátterében. A betegek
általában intelligensek és
találékonyak, nemcsak azt tudják,
hogyan mímeljék a betegségeket,
hanem bizonyos szintű orvosi tudással is
rendelkeznek.


Kezelőjüknél elérik, hogy
kórházba kerülhessenek, ahol komoly
vizsgálatokat és kezeléseket
végeztetnek magukon, esetleg nagyobb
műtéteket is beleértve.
Tudatában vannak a csalásnak,
motivációjuk és
figyelemfelkeltésre irányuló
vágyuk azonban tudatalatti eredetű. A
kiberMünchausen legékesebb
példája egy Kaycee Nicole nevű,
tizenkilenc éves, leukémiás
blogger esete volt. Két év
szívszorító blogolás
után derült ki, hogy az egész
mögött egy Debbie Swenson nevű,
negyvenéves nő áll, aki
egyáltalán nem rákos. Kaycee
két év blogolás után
meghalt, olvasói pedig el szerettek volna menni
a temetésre, így derült ki a
turpisság.

4. Nyelvtannáci attribútum
(vagyis online
kényszerbetegség)


Képtelen megállni, hogy egy
ötszáz szavas szövegben
található egyetlen elütésre
ne hívja fel a figyelmet. Minden esetben
emlékezteti a szerzőt, hogy
„éssel nem kezdünk mondatot”,
„az ékezetek nélkül
írni még magánlevelezésben
is pongyolaság”, valamint hogy az
„stb.” helyesen leírva
„és a többi”.


A való életben a
szélsőségesen kényszeresek
úgynevezett kényszerbetegségben
(obszesszív-kompulzív zavarban)
szenvednek. A betegeknél bizonyos gondolatok
és cselekvések
kényszerítő erővel hatnak.
Leggyakoribb kényszergondolatok a
fertőzéstől, a
bepiszkolódástól való
félelem, vagy agresszív gondolatok a
beteg által szeretett személyek
iránt. Tipikus kényszercselekvések
például a vég nélküli
kézmosás, az órákig
tartó fürdés meghatározott
ceremónia szerint, vagy bizonyos
rituáléval történő
elindulás otthonról, ami sokszor
lehetetlenné válik az egyre
bővülő szertartások miatt.
Gyakori a zárak, kapcsolók
ellenőrzése, bizonyos dolgok
megérintése, megütése,
megigazítása, és akár a
nyelvi rendszerekre is kiterjedő túlzott
rendmánia.

5. Megalázó
önismerethiány


Mindannyiunk számára létezik az a
webes tér, ahol igazánn otthon
érezzük magunkat. Legyen az
üzenőfal egy remek analfistingoldalon, egy
staff címmel ellátott munkahelyi
levelezőlista vagy a
curlingseprűfanszájt csetoldala. Minden
otthonos helyen, közösségi
hálózatban, listán van egy vagy
néhány ember, aki
egyáltalán nem illik oda. Orros
szmájlikban és
felkijáltójelekben bővelkedő
üzeneteket ír, amelyekben minden
poénra ostobán rákérdez,
ezért folyton rajta röhög mindenki.
Nyilvánosan is megszégyenítik,
és bármikor elhagyhatná a
közösségi teret. De sosem hagyja
el.


A való életben ezt a jelenséget a
figyelemkereső magatartást mutató
emberekhez – rendszerint gyerekekhez kötik,
azonban olyan pszichotikus felnőttek
jellemzője is lehet, akik saját magukat
alázzák meg annak
érdekében, hogy felfigyeljenek
rájuk. Ha az idegesítő
felhasználónak azt írja valaki,
hogy „Tihamér, takarodj már innen,
idegesítő pöcsfej vagy!”, akkor
Tihamér boldog, mert valaki végre a
nevén szólította, tehát
bebizonyosodott, hogy legalább egy valaki tud a
létezéséről.

6. Internetes Asperger-szindróma (vagyis
a troll)


A túlzott internethasználat miatt
elvesztette a hagyományos társas
kapcsolatrendszerekben ismert szabályokat,
és azzal együtt minden empatikus
képességét.
Kizárólag a billentyűzet és a
monitor segítségével
kommunikál, azt is leginkább olyan
módon, hogy másokat zavarjon. Annyira
eltávolodott a való
világtól, hogy simán
végignézi, amint egy elkeseredett
szerencsétlen a webkamerája előtt
öngyilkos lesz, és kiröhögi azt,
aki értesíti a mentőket.


A való életben az
Asperger-szindróma az autizmus egy
enyhébb formája, olyan
neurobiológiai fejlődési zavar,
amelyet átlagos vagy annál magasabb
intelligenciaszint jellemez. Az
Asperger-szindrómát, amelynek
diagnosztikai elemei közé tartozik a
szociális válaszkészség
hiánya, a mások iránti teljes
érdektelenség, a
zárkózottság, nehéz
diagnosztizálni, ugyanis nincs
univerzálisan elfogadott diagnosztikai
kritériumrendszere.

Forrás:index