Határmenti vállalkozók találkozója

Határmenti vállalkozók találkozója
Bihar Hajdú-Bihar – Csütörtökön 10.00 órától a nagyváradi Continental Szálloda Belvedere termében konferenciát tartanak a Bihar és Hajdú-Bihar megyei vállalkozók számára.

A két megye ipar- és kereskedelmi kamarájának szervezésében történő rendezvény lényege, hogy a résztvevők három szekcióban fognak dolgozni abból a célból, hogy egy lehetséges partneri kapcsolatot építsenek ki egymás között – tudatta Huszár István helyhatósági képviselő. Szeretettel várják az egyszerű családi vállalkozókat is, ugyanis minél többen lesznek, annál sikeresebb lesz a rendezvény. Bihar megyéből eddig 30 cég képviselője jelezte részvételi szándékát, Hajdú-Biharból több mint 25. Biró Rozália alpolgármester hangsúlyozta az önkormányzat és a civil szféra közötti kapcsolat kiépítésének jelentőségét.