Hatalmas magma-tó Nápoly alatt

A nápolyi egyetem kutatói nyolc kilométerrel a dél-olasz város felszíne alatt egy 1100 fokon izzó, egy kilométer vastag, sűrűn folyó magma-rétegre bukkantak. Ez a folyékony elegy tartja a fölötte húzódó nápolyi térség alapkőzetét.

Aldo Zollo és csapata a Geophysical Research Letters című szaklapban hozta nyilvánosságra felfedezését, miszerint valószínűleg ez a magma-tó táplálja a Nápolytól nyugatra elhelyezkedő Flegrei-mezőket valamint a Vezúvot is. A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy mindkét vulkán kitörhet az elkövetkező évtizedekben. A korábbi vulkánkitörések következtében ugyanis Dél-Olaszország földkérge már eléggé töredezett lett. Ha egy repedés eléri a magmaréteget, bekövetkezik a kitörés – legrosszabb esetben egy úgynevezett szuperkitörés, amely 39 000 éve egész Dél-Olaszországot porig rombolta. Még Észak-Európát is térdig érő hamu borította akkoriban. A kitörés után a magma híján hatalmas területen beomlott a föld – ezért nincs a geológiailag szupervulkánnak tekinthető Flegrei-mezőkön vulkánkúp. Lehetséges, hogy nemrég mozgásba lendült a magma. A római Geofizikai és Vulkanológiai Intézet műholdas mérései szerint Pozzuoli város talaja az elmúlt években jelentősen felpuffadt. A talaj megemelkedései egy kitörés lehetséges előfutárai. 1984-ben már evakuálták egyszer a belvárost, akkor két év alatt több mint három méterrel emelkedett meg annak szintje. Azóta lassanként újra lesüllyedt.

A Vezúvot bekábelezték, hogy időben észrevegyék a magma emelkedését, de a Vezúv-obszervatórium munkatársa, Flavio Dobran szerint a figyelmeztetés még napokkal a kitörés előtt is késő, hiszen több mint egymillió ember él a kráter tíz kilométeres körzetében. Az olasz kormány 25 000 eurónyi készpénz kifizetésével próbálja kicsábítani a 600 000 lakost az legveszélyeztetettebb úgynevezett “vörös zónából” a vulkán lábánál. A pizzai Nemzeti Geofizikai és Vulkanológiai Intézet munkatársa, Augusto Neri egy nemrégiben Bécsben megrendezett geológus-konferencián azonban a zóna bővítését javasolta, mondván s vulkán nagyobb kitörésekre is képes: a hegy alatti magma-tóban több magma szunnyad, mint amennyit a vulkán az elmúlt 40 ezer évben kibocsátott.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .