Hasonlóság és különbözőség

Hasonlóság és különbözőség
Szatmár megye – Egy éven keresztül tart az a román-ukrán projekt, amely keretén belül fogyatékkal élő fiatalok és idősek ismerkedhetnek meg Szatmár megye és Kárpátalja kulturális értékeivel.

Román-ukrán határon átnyúló projektet indított el hivatalosan tegnap a szatmárnémeti Caritas, amely finanszírozását a Phare CBC 2005, Román-Ukrán szomszédok program adja. Az egy éves projekt már októberben megkezdődött, és 2008 októberében ér véget. A Szatmárnémeti Caritas partnere a programban az ukrajnai Szent Márton Caritas. A program célja a szomszédos régiók — Szatmár és Kárpátalja — közötti együttműködés megerősítése, a két régió kulturális és szociális értékeinek megismerése, valamint a nemzetiségi értékek megtartása. A program teljes egészében Szatmár megye területén zajlik majd, de mindkét megyéből 20 fogyatékkal élő fiatal és 20 idős ember vesz részt benne. Előadásokon és táborok keretén belül ismerkedhetnek meg a projektben résztvevő fiatalok és idősek a régiók hagyományaiban rejlő hasonlóságokkal és különbözőségekkel. Monica Pelecaci, a projekt vezetője a Szatmárnémeti Caritas részéről, kihangsúlyozta, hogy jelentős szerepet kapnak a projektben a hagyományőrzéssel foglalkozó szakemberek, hogy minél teljesebb képet nyőjthassanak az ukrán részről érkező vendégeknek Szatmár megye kulturális és nemzeti értékeiről.

 

A projektben részt vesznek a Szatmár Megyei Múzeum szakemberei, akik előadások keretén belül ismertetik meg az ukrán résztvevőket Szatmár megye sajátos kulturális és többszínű nemzetiségi értékeivel. Az Aranykapu Hagyományörző Egyesület a nyári táborokban vesz részt, kézimunkákkal és népi játékokkal fűszerezve a programokat.

 

Szatmár megye négy jellegzetes népművészeti helyére is ellátogatnak a fogyatékkal élő fiatalok és idősek, hogy a helyszínen ismerkedhessenek megaz őseinktől örökölt hagyományok jelenbeli fontosságával.

 

A projekt szervezői – mind ukrán, mind román részről – azt várják, hogy a közös programok közelebb hozzák a két régió lakosságát. Megismerkedhetnek a résztvevők a sajátos népiművészettel, és a nemzeti identitásuk megőrzésének nehézségeivel, és ezzel együtt örömeivel.