Háromszék Kelemen Hunor jelöltségét támogatja

Háromszéken a szabályzat szerint az Állandó Tanács hatásköre kialakítani a megyei szervezet álláspontját a fontos politikai kérdésekről, az RMDSZ szövetségi elnökjelöltjeinek támogatása egy ilyen kérdés. Szombaton a Háromszéki Állandó Tanács titkos szavazással döntött arról, hogy kinek az indulását támogatja a szervezet – számolt be Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke szombaton az ÁT ülése után.

A Háromszéki Állandó Tanács 27 tagú, a szombati gyűlésen 25-en voltak jelen. Mindhárom elnökjelöltet meghallgatták, ezt követően született döntés: Kelemen Hunor 22 szavazatot, Olosz Gergely 3 szavazatot kapott, Eckstein-Kovács Péter nem kapott támogató voksot.

“Titkos szavazat volt, nem titok, hogy vita is volt, de úgy gondolom, mindenki el tudta dönteni, hogy kinek az indulását támogatja.” – hangsúlyozta Tamás Sándor. ”Ez nem csupán helyi vagy háromszéki ügy, hanem erdélyi, kárpát-medencei jelentőségű döntés az, hogy ki legyen Erdély legreprezentatívabb szervezetének elnöke” – fejtette ki Antal Árpád András a HKT ülésén. Mindkét háromszéki elöljáró az egységes Székelyföld mellett érvelt, kiemelve, hogy ezt az RMDSZ struktúrájában is meg kell jeleníteni, erre Kelemen Hunor garanciát vállalt.

A Háromszéki Küldöttek Tanácsa szombaton délután meghallgatta mindhárom jelölt bemutatkozóját, majd tartalmas vitát követően 47 támogató szavazattal, 10 ellenszavazattal és 12 tartózkodással a küldöttek elfogadták az Állandó Tanács döntését. Ennek értelmében az RMDSZ Háromszéki Szervezete Kelemen Hunor indulását támogatja.

„Minden verseny fejlődést hoz. Köszönöm a támogatást, mindenkire számítunk a közös munkában, mindenkire szükség van. Ez egy belső verseny, de a megmérettetés után továbbra is egységes, erős, önálló Szövetségre van szükségünk” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki ezúttal is megerősítette: „Erős Székelyföldre van szükség, és a Székelyföld erős képviseletére az RMDSZ döntéshozatali fórumain. Most egy jó csapat van Székelyföldön, akivel számolni kell, és akire számítani lehet, nem lehet megkerülni őket sem a régióban, sem az országos politizálásban”’ – hangsúlyozta Kelemen Hunor.

Címkék: ,