Háromféle megmérettetésen kell helytállniuk

Háromféle megmérettetésen kell helytállniuk
Ezen a héten idegen nyelvi kompetenciavizsgán vesznek részt az érettségizők országszerte, ezen belül háromféle megmérettetés zajlik. Jövő héttől kezdődnek az írásbeli vizsgák.


Amint Ciubotariu Évától, az Ady Endre Középiskola aligazgatójától és az érettségi vizsgabizottság elnökétől megtudtuk, hétfőn a nyelvvizsga első két része zajlott. Az első feladat során hallott szövegeket kellett értelmezniük az érettségizőknek, s a vizsgalapon szereplő, ezzel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. Két szövegrészt kaptak, mindkettőt kétszer játszották le nekik. Ez a próba hétfőn 12-kor kezdődött, 13 órától pedig egészen délután háromig írásbeli nyelvvizsgán vettek részt.

A nyelvvizsga ezzel nem ért véget, kedden szóbeli megmérettetéssel folytatódik a nyelvi kompetenciák felmérése.

Kiváltották

Mint megtudtuk, az Adyban végzett diákok többsége angolból vizsgázik ezen a héten, négyen pedig németből, utóbbiak szerdán szóbeliznek, akárcsak a borsi iskolában végzettek. Egyúttal tízen az Ady Endre Középiskolában végzettek közül már előzőleg olyan nyelvvizsgát tettek le, mellyel kiváltották az idegen nyelvi kompetenciavizsgát – nekik tehát nem kellett részt venniük az e heti megmérettetésen.

Ennek a kompetenciavizsgának az eredményeit valószínűleg a szerdai nap folyamán, valamikor délután függesztik ki. Ami pedig a múltheti, digitális kompetenciavizsga eredményeit illeti: 29-en az Adyban végzett érettségizők közül a legjobb minősítést érték el, 33-an az azt követő, úgynevezett tapasztalt felhasználói minősítést, 35-en közepes minősítést kaptak, egy érettségiző pedig kezedő felhasználóit.

Jövő héttől elkezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái. Ebből az alkalomból egy másik vizsgabizottság alakul, ezúttal „idegen” tanárokból. Az iskola aligazgatója felhívta a figyelmet arra: fontos, hogy a diákok a kiírt kezdési időpontnál lehetőleg háromnegyed órával hamarabb érkezzenek, ugyanis a csomagok letétele legalább negyedórát igénybe vesz és félórával a kezdési időpont előtt el kell foglalniuk helyüket a teremben. Az is fontos, hogy nehogy otthon felejtsék a személyi kártyájukat, a nélkül nem hogy a vizsgaterembe, de még az iskolába sem engedik be őket.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter