Három csoport emigránst fogtak

Csoportokra tagolódva próbáltak meg átjutni Nyugatra Borsnál Moldova köztársaságbeliek. Nem sikerült, pedig több ezer eurót fektettek ebbe.

Hat Moldova köztársaságbeli személy próbált átjutni illegálisan a határon Borsnál július 30-ról 31-re virradóan. Csoportokra oszlottak, így könnyebbnek gondolták a dolgot. 2 óra 30 körül egy lízingelt autóval három személy jelentkezett kilépésre, egyikőjük – a sofőr – román volt. A vele utazó nő és férfi szintén román személyit mutatott fel, de a határrendészeknek feltűnt, hogy még csak nem is hasonlítanak az azokban lévő fotókon lévőkre. Kiderült, hogy más okmányait használják, s valójában Evdochia R. és Vasile C. moldovai állampolgárok. Negyven perccel később egy másik kocsi érkezett, amelyeket egy másik román vezetett, s amelyben két nő utazott.
 
Déja vu
 
A határrendészek ugyancsak a fotókról jöttek rá, hogy ismét megpróbálják őket becsapni, s mint kiderült, Diana B. és Svetlana I. igyekezett épp Moldovából Nyugatra. Ötven perccel később megismétlődött mindez: egy újabb autó jött román sofőrrel és két nővel. Ők is hamis személyit mutattak fel, s mint kiderült, valójában Maria L. és Tatiana A. volt az utas. Mindannyiuknál megtalálták igazi útlevelüket is, így könnyen azonosították őket.
A nyomozás fényt derített arra, hogy a hatokat két másik moldovai szervezte csoportokba, ez utóbbiakat még nem fogták el. Borsra érkezésük előtt a határsértők Bukarestben éjszakáztak, majd Kolozsvárig vonatoztak, ahol beszállították őket a három személyautóba. Egyébként azt vallották, hogy személyenként 3200–3700 euróért vették a román személyiket számukra ismeretlen moldovaiaktól. A határsértők ellen büntetőeljárást indított a borsi szakhatóság.