2012.01.30 08:44; Frissítve: 2012.01.30 08:44


Három csapat jutott tovább

Az országos döntőn a Szatmár megyét képviselő csapatok, és felkészítőik Az országos döntőn a Szatmár megyét képviselő csapatok, és felkészítőik
Szatmár megye — A szatmárnémeti Mircea Eliade Általános Iskola tornaterme adott helyt január 28–án, szombaton a Piticot Alapítvány által meghirdetett, és XIII. alkalommal megrendezett Mesék szárnyán mesevetélkedőnek.

 

Az elemi iskolák II.–IV. osztályosai számára meghirdetett megmérettetésre Szatmár megyéből 155 csapat nevezett be. A négy fős csapatoknak lehetőségük volt számot adtak felkészültségükről, rátermettségükről, csapatmunkára való hajlamukról, és lelkiállapotukról egyaránt. A megyei döntőn 30 csapat vett részt, a diákokat elkísérték az őket felkészítő pedagógusaik is, akik a kezdést követően – sportteremben gyűlve össze – stílusosan a kispadon vártak arra türelmesen hogy mit is produkálnak a kis tanítványaik. A nebulókat és minden megjelentet a szervezők Román Melinda és Leiti Mónika tanítónők köszöntötték, majd a feszültség oldásaképp és kedvcsinálóképp arra emlékeztették a pöttömnyi versenyzőket, hogy nagyon ügyesek, értékesek, és mint mindig most is a maximumot fogják ki hozni magukból, sok örömet okoznak tanítóiknak és szüleiknek egyaránt.

 

Irány Nagyvárad

 

A csapatok közel tíz településről érkeztek, semmi szem szegte kedvüket, látszott rajtuk hogy jól érzik magukat, s a valamivel több mint két órás verseny végén Szejke Otília tanfelügyelőnő egy meglepetést is bejelentett: azt hogy mivel a gyermekek olyan nagy számban jelentkeztek ebben az évben a versenyre a szervezők úgy döntöttek, hogy a márciusban Nagyváradon megrendezésre kerülő országos döntőre – egy helyett – három szatmári csapatot várnak. Ők a következők: I. helyet a szatmárnémeti 10–es számú Általános Iskola a Sólyom csapata nyerte – Botos Dávid, Leiti Bence, Lieb Hanna, Szilágyi Tekla –, felkészítőjük Mekker Melinda; II. lett a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum az Okostojások csapata – Ilyés Eunika Naomi, Heil Evelin Adrienn, Stier Alma Beatrix, Vári Renáta Kinga – felkészítő Blatniczki Cecília; III. helyen végzett a szatmárnémeti 10–es számú Általános Iskola Sas csapata – Reich Máté, Balog Ákos, Zolcsák Gergő, Jankó Szép Attila – felkészítő Mekker Melinda. A szponzoroknak köszönhetően minden résztvevő gyermek ajándékcsomagot, emléklapot kapott, a továbbjutók a Szatmár Megyei Tanács 400, 300, illetve 200 lej értékű könyvutalványát is átvehették a szervezőktől.

Karikás Enikő


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Focipályát avattak Értarcsán
Bihar megye - Műfüves labdarúgó pályát avattak fel szombaton Értarcsán. Az avatószalagot Pásztor Sándor [...] tovább »
Színház Érmihályfalván
Bihar megye - A Nagyváradi Szigligeti Színház társulata a Köszönöm, hogy imádott című zenés műsorát mutatja [...] tovább »
„A zene az, ami a csendből hiányzik”
A III. Posticum Jazz Fesztivál keretében lépett fel május 19-én Nagyváradon Vukán György zongoraművész, aki az [...] tovább »
Felvételi és beiratkozás
A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológia Iskolaközpontban a 2012-2013-as tanévben a következő [...] tovább »
A jobb szociális ellátásért
Nagyvárad - Közös uniós projektben vesz részt a Partiumi Keresztény Egyetem társadalomtudományi tanszéke és a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés