Harminc banival drágul a cigi

Nagyvárad – A kormányrendelet szerint július 1-től ismét drágultak a cigaretták, de ez a nagyváradi piacokon, trafikokban nem jelentkezett egységes módon.

Szerdán, július másodikán azok a kereskedők akikkel beszéltünk, azt mondták, hogy még a régi árukészletet forgalmazzák, tehát még nem drágítanak, és ma is több helyen kaptuk azt a választ, hogy még nem érkezett meg hozzájuk a drágított áru. Mindemellett ma már több helyen az emelt árú cigarettát árusították.

Mirela Hanza, a Decebal piacon forgalmazó kiskereskedő elmondta, hogy 30 banival lett drágább minden cigaretta, ezalkalommal nem tettek különbséget a cigarettamárkák között, mindegyik tipusú és márkájú cigaretta ára harminc banival emelkedett. Ő is már az új áron forgalmazza a füstölgő gazt.“De az emberek akkor is veszik a cigit, ha drágul, akárhányszor drágítottak az elmúlt években, ugyanúgy fogyott, mint azelőtt” – mondja Mirela Hanza.

“Mi holnapra várjuk az új cigarettaszállítmányt, addig a régi áron adjuk azt ami még maradt a készletből, de a szállítók nem szoktak olyan sokat hozni egyszerre, hogy túl sok doboz ránk maradjon” – mondja egy kisbolt eladója az őssi piacról. Egyébként akárhová mentünk, akárkit kérdeztünk az elmúlt két napban, még egyetlen forgalmazó sem kapott új, sokkoló képekkel ellátott cigarettaszállítmányt. Többen azt mondták, hogy talán a jövő héten kapnak az új dizájnos cigarettából, de addigra már minden forgalmazó az új, harminc banival magasabb áron árusítja majd a cigarettát.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .