Hármas születésnapi köszöntő

Akt.:
Hármas születésnapi köszöntő
A Szent László Napok keretében június 29-én nem mindennapi zenés születésnapi köszöntőre került sor a Szigligeti Színház emeleti páholyelőcsarnokában.

Rengeteg érdeklődő körében ünnepelték meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás nagyváradi bemutatójának negyvenedik évfordulóját, az előadás rendezőjének Szabó József Ódzsának 85. születésnapját, valamint a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját. Az ünnepelteket és a jelenlevőket Zatykó Gyula, a rendezvény főszervezője köszöntötte. Majd Szabó József Ódzsa vette át a szót, mesélve a negyven éves darab történetéről, a rendezői folyamatról, a színészekről, a Metropol együttes közreműködéséről, valamint az újszerű darab fogadtatásáról. „Mindannyian lelkesedtünk az újért, bár az improvizációs módszer nagyobb figyelmet és fegyelmet igényelt a színészektől, mégis vállalták, mert a szokatlan munkamódszer személyiségük mélyebb, rejtettebb titkait tárta fel. Nem szerepet kellett játszani, hanem azonosulni önmagukkal, saját személyiségükkel. Olyan őszintén és természetesen kellett megszólalni, mint ahogy a Metropol Group dalolta el Werther örömeit és szenvedéseit” – mondta el a 85 éves rendező. A nosztalgikus visszaemlékezést élő zene követte: Trifán László és Kinda Péter Az ifjú W. újabb szenvedéseiből adtak elő dalokat, majd Szabó K. István a Szigligati Színház művészeti vezetője, valamint Tőkés László EP-képviselő ajándékozta meg az ünnepeltet.

Pezsgőzés

Tőkés László a délutáni eseményen kifejtette, hogy azért volt szükség a Szent László Napokra, mert minden valós érték ellenére a Varadinum ünnepség már nem ugyanaz mind húsz évvel ezelőtt. „Ennek ellenére véleményem szerint van visszatérés, és el tudom képzelni, hogy pár év múlva a Varadinum és a Szent László Napok összeolvad. Véleményem szerint már tűrhetetlen volt az a fajta ideológiai egyoldalúság, ami a Varadinumot jellemzi”- mondta el Tőkés László, majd egy másik témát érintve hozzátette, hogy nem szabad elbagatellizálni a valóságot és megszépíteni a múltat- „Azért vannak a Szent László Napok és azért nem tűrjük a Varadinum elsekélyesedését, hogy felrázzuk a váradi magyarságot. Nem szabad megszépíteni a múltat, a megszépítő emlékezet a magyarság elfogyását eredményezi”- tette hozzá végezetül. Boros Zoltán televíziós szerkesztő ötletére egy közös csoportképet készítettek a színházi emberekkel és mindazokkal, akik együtt dolgoztak a 85 éves rendezővel. Az ünnepség pezsgőzéssel és beszélgetéssel zárult.

Nagy Noémi