Hármas könyvbemutató volt

Akt.:
Hármas könyvbemutató volt
© A bemutató egyik pillanata
Domonkos László író, újságíró, szerkesztő járt Váradon, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által létrehozott Polgári Esték rendezvénysorozat keretében.

Szombaton a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban három kötetet mutatott be. A Trianoni Szemle legutóbbi évkönyve volt az egyik. Ezt a kiadvány egyik szerkesztőjeként prezentálta. A másik a Gyászos idők tündöklő csillaga című, és ennek is szerkesztője volt. A kiadvány Kratochwil Károly írásait tartalmazza, aki a nagyváradi 4. gyalogezred, majd a Székely Hadosztály parancsnoka volt. A Vereségek diadala, Arad-Hegyalja, napsütésben című könyv is méltatást kapott, ez az adott vidéket mutatja be. Domonkos László egyébként 1976-ban szerzett magyar-angol szakos bölcsészdiplomát és ezzel újságíróként dolgozott. A Dél-Magyarország és a Délvilág munkatársa volt, Csoóri Sándor hívására kerül Budapestre, a Magyarok Világszövetségének lapjához. Volt a Duna Televízió szerkesztője. Jelenleg is sok kiadványban publikál. 2013. június 27-én “európai szellemiségű, egyben a régi magyar értékeket felmutató munkásságáért” megkapta a Magyar Páneurópa Unió Báró Eötvös József Sajtódíját.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter