Hárman haltak meg a balesetben

Hárman haltak meg a balesetben
Három halálos áldozattal járó közlekedési baleset történt április 2-án este Erdődön. A rendőrségi közleményből kiderül, hogy a 23 éves S. George egy Volvo márkájú nyergesvontató vezetett, amikor Erdődön a Mihai Viteazul utcán a túlzott sebesség következtében elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, áttért a menetiránnyal szemközti sávba, majd az út menti árokba borult.

 

A gáztűzhelyeket szállító tehergépjármű egy villanyoszlopnak csapódott, és a nyergesvontató kabinjában levő sofőr, illetve utasa, a 31 éves B. Adrian életüket vesztették a becsapódás erejétől. Az Eurotank 2008 Kft. tulajdonát képező SM 25 YOA rendszámú tehergépjármű az útról való lecsúszáskor a járdán levő gyalogost, a 65 éves P. Iosifot is magával sodorta, aki szintén belehalt sérüléseibe. A 23 éves B. Mirceának sikerült elugrania az autó elől, így ő könnyű sérüléssekkel túlélte a balesetet. A helyszínelés ideje alatt az úttestet teljes szélességében lezárták a rendőrök. A baleset után maradt roncsokat kedd délelőtt takarították el az útról és az út mentéről.