Hargita megye: egy személy meghalt, hárman megsérültek egy közlekedési balesetben

Fotó: libertatea.ro
Fotó: libertatea.ro
Egy személy meghalt, hárman megsérültek pénteken egy, a Hargita megyei Székelyszentléleken (Bisericani) történt közlekedési balesetben.

A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Gheorghe Filip azt mondta, az első vizsgálatok szerint a balesetet egy 20 éves, helybéli fiatalember okozta, aki túl gyorsan hajtott autójával a nedves úton, elveszítette uralmát a jármű felett, és frontálisan ütközött egy szemből érkező, szabályosan közlekedő gépkocsival, amelyet egy 44 éves, Maros megyei, nyárádtői (Ungheni) férfi vezetett.

A balesetet okozó fiatalember a helyszínen életét vesztette, a másik autóban utazó, 69 éves nő súlyosan, egy 43 éves nő, illetve egy 12 éves gyermek pedig könnyebben megsérült – tette hozzá a szóvivő.

A baleset körülményeit még vizsgálják.

www.agerpres.ro