Harcolnak a törmelékek ellen

Akt.:
Harcolnak a törmelékek ellen
Péntek délelőtt az önkormányzat által működtetett Helyi Rendőrség, a Környezetvédelmi Gárda és az Eco Bihor cég képviselői közös sajtótájékoztatót tartottak a városházán.

Cristian Beltechi, a Helyi Rendőrség vezetője a sajtótájékoztatón bejelentette: néhány nappal ezelőtt szerződést írtak alá a Környezetvédelmi Gárdával, melynek tárgya Várad területén az illegális hulladéktárolás megszüntetése. Tudomása szerint ez az első ilyen jellegű megállapodás az országban, és fő célja a környezetvédelemmel kapcsolatos antiszociális cselekedetek megelőzése és büntetése. Elmondása szerint olyan jelenségek felszámolására törekednek, melyek amúgy a jóérzéssel függnek össze, például hogy háztáji átalakításokból, építkezésekből származó törmeléket dobnak ki egyesek köz- vagy magánterületeken, esetleg a szemeteskukák mellé. A Környezetvédelmi Gárda bevonására azért volt szükség, mert a helyi rendőrök csak a közterületekre törmelékeket kitevőket bírságolhatják meg, az előbbi intézmény hatásköre viszont a magánterületekre is kiterjed, sőt, el is kobozhatja akár a vétkes járművet, melyet a tulajdonosa aztán az adóhivatal (ANAF) által szervezett árverésen szerezhet vissza.

Olcsóbb elvinni

Egyébként a tavalyi év második felében a Helyi Rendőrség 271 bírságot rótt ki 250 ezer lej értékben illegális törmeléktárolás miatt, és 934 esetben figyelmeztetett. Legutóbb például egy olyan személyt ért tetten, aki 70 zsáknyi sittet próbált kihelyezni közterületen. 3 ezer lej büntetést kapott, melyet követően elment a hulladékmenedzsmenttel foglalkozó Eco Bihor céghez, és 26 lej kellett fizessen az átvételért. Utóbbi kapcsán Pásztai Zoltán igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a tarifájuk 1,3 lej/100 kilogramm törmelék.

Monica Crişan, a Környezetvédelmi Gárda szóvivője pedig arról tájékoztatott, hogy a bírságok fizikai személyek esetéből 1000 lejtől, a jogi személyeknél pedig 40 ezer lejtől kezdődnek.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter