Harc a megállóért

Harc a megállóért
Szatmárnémeti — Valóságos hadszíntérré vált az utóbbi napokban a szatmárnémeti Cuza Voda utca. Mindennek az utasok isszák meg a levét.

Az új megyei tömegközlekedési program július 1–i hatálybalépése úgy tűnik, váratlanul érte nemcsak a megyei és városi önkormányzatot, de magukat a szállító cégeket is. Kedden még a Transurban Rt. járművei „uralták” a Cuza Voda utcát, szerdán azonban már a magánszállítók foglalták el azt. Ily módon nem csak a sorfőrök, a vidéki utasok, akik lekésték a buszukat kerültek kellemetlen helyzetbe, hanem a városi utasok is, ugyanis az utca közepén kényszerültek le– illetve felszállni a buszokra.

Hónap végéig

„Európaszerte a városok szélein találhatók a buszvégállomások, ezért hosszú távon abban kell gondolkoznunk, hogy a Cuza Voda utca csak megálló legyen, ne pedig buszállomás” – nyilatkozta lapunknak Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti közszállításáért felelős alpolgármestere. Kereskényi szerint a városvezetés a hónap végéig olyan megoldást dolgoz ki, mely elsősorban a szatmári lakosok érdekeit fogja szolgálni. „Figyelembe vesszük a Transurban és a vidéki magánszállítók álláspontját is, de elsősorban a lakosok és az utasközönség érdekei irányadóak számunkra. A jelenlegi haotikus állapotnak véget fogunk vetni, a vidéki járatok megállóhelyeinek pontos meghatározásával” – mondta az alpolgármester.

A csütörtöki nap folyamán mondhatni kieggyeztek a buszosok, ugyanis közösen használták a Cuza Voda utcai megállót, így valamelyest rendeződött a helyzet.