Hangversenyest a templomban

Hangversenyest a templomban
Nagyvárad- Múlt vasárnap este a Szent László plébániatemplomban folytatódott a Thurzó Zoltán zongoraművész által havi rendszerességgel megrendezett hangversenysorozat. Fiatal előadók is felléptek.

 

Meghívójában „a hangszínek csodás versenyére” invitálta ezúttal is Thurzó Zoltán zongoraművész a nagyváradi komolyzene kedvelőket február utolsó vasárnapján az újvárosi Szent László római katolikus plébániatemplomba. Érdekességképpen megemlítjük, hogy a koncert folyamán voltak önállóan előadott zongoradarabok a templom teljes sötétségében, más alkotások pedig félhomályban vagy a szent hajlék tisztes falai által keretezett teljes fénypompában csendültek fel.

A meghívott előadóművészek, a város fiatal és tehetséges komolyzenészei (Ary Jonathán- klarinét, Bogdán Bódis Ádám- zongora, Fleisz Richard- harsona, Székely István- klarinét, Tasnádi Melinda- szoprán és Tasnádi Ferenc- mélybariton, akikhez a várad-réti református templom Márkus Zoltán karnagy vezényelte Sztárai Mihály Énekkarának tagjai is csatlakoztak) ebben a hónapban is több, zenei érdekességnek számító kompozícióval készültek. Egyes szerzemények befelé fordulást igénylő elmélkedéseket, belsőséges vallomásokat közvetítettek, mások pedig gondolati mélységükkel ragadták meg a hallgatóságot.

Szerzemények

A hangversenyest keretében harsona- és klarinétművek, zongora négykezes darabok, ének, valamint vegyes karra írt alkotások egyaránt felcsendültek. Elhangzottak: J. S. Bach: Csak te vagy én Istenem; J. Haydn: Oly jó az Úrba bízni mindig; Eszterházi Pál: Gyúljon világ; J. Haydn: Nun scheint in vollen Glanze; Gh. Ph. Telemann: Harmadik harsona-zongora szonáta, III., IV. tételek; Fr. Chopin: Nocturne op. 27, Nr. 1. Nr. 2; J. Brahms: Klarinét-zongora szonáta- I. tétel; Fr. V. Krommer: Klarinétkoncert- I. tétel, Sz. Rachmanyinov: Moment musical, prelúdium op. 23, Nr. 4; J. Haydn: Teremtés című oratóriumából Ádám és Éva Von deiner Gut duettje; R. Schumann: Bilder aus Osten op. 66; Impromtu Nr. 1- Lebhaft, Nr. 4- Nicht schnell; Gárdonyi Zoltán: Sztárai 34. zsoltára és Berkesi Sándor: Magyar ének című műve.

Ciucur Losonczi Antonius