Hamisítás, diszkrimináció után

Hamisítás, diszkrimináció után
Meghamisított okmányok beküldésével próbálja elérni a nagyváradi önkormányzat, hogy ne kapjon büntetést a Diszkriminációellenes Hivataltól – állítják magyar jogvédők.

 

Illegális eszközökhöz folyamodott a nagyváradi önkormányzat, miután eljárást indíttattak ellene az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), a Bajor Andor utcával kapcsolatos lépései miatt. Ezt állítja a Bihar Megyei Magyar Jogvédő Bizottság három reprezentánsa, Kristófi Kristóf, Bősze László, valamint Kolozsi Árpád ügyvéd. Mint arról beszámoltunk, a volt Bajor Andor utca nevének megváltoztatását egyszerűen azért kérte néhány ottani lakos a polgármestertől, mert nem tűrik, hogy magyar nevű legyen az utcájuk. Ilie Bolojan polgármester ennek nyomán el is járt, az utcát Veteranilorra keresztelték át, úgymond kompromisszumképpen pedig egy félreeső kis utcácska lett az új Bajor Andor utca. A jogvédők szerint elfogadhatatlan, hogy csak azért változtatgassanak utcanevet, mert az magyar, s mint ilyen, nem tetszik egyeseknek – utólag már nem kérnek ugyan újabb változtatást, de legalább önkormányzati bocsánatkérést és diszkrimináció miatti szankciót szeretnének elérni. Ezért a prefektúrához és a bukaresti CNCD-hez fordultak.

Trükközés

A hármak csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Prefektúrától elutasító választ kaptak. Claudiu Pop prefektus azt tudatta velük, hogy az ügyben kompetens egyetlen állami szerv a CNCD. Ez utóbbinál is ott van tehát már a beadványuk – ám időközben az önkormányzat is megkereste az a bukaresti hivatalt, megpróbálva elérni, hogy ne büntessék meg. Kristófi, Bősze és Kolozsi elmondta: Ilie Bolojan polgármester és Eugenia Borbei önkormányzati igazgató által jegyzett beadványt kapott az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amelyben azt kérik, hogy utasítsák el a Bihar Megyei Magyar Jogvédő Bizottság panaszát, mivel az szerintük megalapozatlan. Ráadásul – állítják a hármak –, a Bolojan adminisztráció olyan iratokkal próbálja igazolni magát, amelyek hamisítottak. Így például a volt Bajor Andor utca lakóinak beadványának eredeti példányára írt egyes önkormányzati vezetői megjegyzéseket egyszerűen letöröltek az irat másolatáról, s azt küldték el Bukarestbe. Emellett tegnap bemutattak a jogvédők egy másik iratot is: ez egy meghatalmazás, amellyel szintén a volt Bajor Andor utca lakói megbízzák egyiküket, Oprean Cornelt, hogy járjon el nevükben egy egészen más ügyben, az elektromos hálózat kapcsán. Utólag, immár kézírással tette hozzá valaki az adott megbízói okmányhoz, hogy az aláírók nem csak azzal bízzák meg Opreant, hogy az elektromos hálózat kapcsán képviselje őket egy ügyben, hanem – mint az utólag odaírt fél mondta szól – „ugyanakkor abban is, hogy kérje Nagyvárad önkormányzatától a Bajor Andor utca nevének megváltoztatását”. A magyar jogvédők szerint a hamisítás is mutatja, hogy sötét érdekek állnak a háttérben, és hogy a magyarság megkövetése még most sem merül fel. Mi több, Bőszéék megpróbálták kikérni az állítólag meghamisított iratok eredetijét az önkormányzattól, ám a hivatalnokok arrogánsak voltak velük, és elutasították az iratok kiadását, arra hivatkozva, hogy a kérvényezők nem szerepelnek az inkriminált papírok aláírói között, tehát úgymond nem érintettek az ügyben.

A Bihar Megyei Magyar Jogvédő Bizottság képviselői elmondták, most audienciát kérnek az önkormányzatnál. Továbbra is elvárják ugyanis, hogy „legalább bocsánatot kérjenek a város magyarságától a nekik adott jelképes önkormányzati pofonért”.

Szeghalmi Örs