Hamarosan bíróság elé állnak

Bihar megye – Egy örző-védő cég két alkalmazottja, egy pénzhamisítással vádolt tínédzser, s egy “önkéntes” favágó ügyében emeltek vádat a napokban a nagyváradi ügyészség munkatársai.

A nagyváradi ügyészség a személyi szabadság korlátozásának jogcímén vádat emelt egy váradi örző-védő cég aligazgatója, az érkörtvélyesi 32 éves F. R. ellen, és az ugyanannál a cégnél váltásfőnökként dolgozó berettyószépplkai 33 éves R. D. ellen. A bűncselekményt 2006 szeptemberében követték el, magukat rendőrnek kiadva jártak el egy lopással gyanúsított személlyel szemben, miután a Raicris cégtől 27-re virradólag gránitlapokat loptak el. Azután, hogy kiderült az értékes burkolóanyagok eltűnése, a két férfi nyomozásba kezdett, C. J.-t az egyik építkezésről erőszakkal vitték el autójukba tuszkolva, majd kietlen utakon a hegyközújlaki erdőbe érve gázspray-vel fújták le, gumibottal verték, s összerugdosták, hogy beszéljen nekik a lopásról, annak elkövetőjéről, tájékoztatott a részletekről Dorel Motiu, az ügyészség szóvívője.

Pénzhamisító

A nagyváradi 19 éves I. G. ellen bankjegyhamisítás jogcímén emeltek vádat, miután kiderült, szánt szándékkal hamis 100 lejeseket vásárolt, melyeket aztán forgalomba akart hozni. A vádirat szerint a fiatalember tavaly augusztusban Magyarországon megismerkedett egy ottani illetővel, aki remek üzletet ajánlott, a hamis bankjegyek elpasszolása után eredő nyereséggel kecsegtette a könnyű pénzszerzési lehetőségnek természetesen nagyon megörvendett fiatalembert. Be is vásárolt I. G. 120 ezer forintért a hamis bankókból, összesen 16.300 darab kamu 100 lejet vett, s aztán Váradra hazatérve megpróbált túladni azokon. Novemberben bukott le. Letartóztatták 20 napra, majd szabadon engedték, de az eljárás idején nem hagyhatja el az országot, tudtuk meg.

A favágó

A kiskopácsi 28 esztendős C. C. ellen azért emeltek vádat, mert bebizonyosodott, hogy a bihardobrosdi erdőkerület egyik erdejéből illegálisan vágott ki fát, s lopott is onnan. A Bihar megyei ügysészég szóvívőjének tájékoztatása szerint a férfi 2006-ban követte el a bűncselekményt, összeen 13707 lejes kárt okozva az erdőkerületnek. A 92 köbméternyi lopott fa egy részét saját célokra, tüzelőnek használta fel, egy másik részét pedig eladta a vádlott, aki hamarosan bíróság elé áll majd tettéért, ugyanis ügyében elkészült a vádirat, s aktáit, akárcsak a másik két ügyben érintett vádlottakét átadták az illetékes igazságszolgáltatási intézménynek.

Zámbó Sipos Mónika