Halálos iramban – A sofőr életét vesztette

Halálos iramban – A sofőr életét vesztette
Szatmár megye-December 31-re virradólag egy nagykárolyi 19 éves fiatalember életét vesztette, miután az általa vezetett gépjárműben égett.

December 31-én 1.15 órakor négy fiatal egy Seat típusú gépjárművel Nagykároly és Mezőpetri között közlekedett, amikor a 19 éves P. Bogdannagykárolyi lakos a túlzott sebességnek betudhatóan elvesztette uralmát az általa vezetett jármű fölött, elhagyta az úttestet és az út mentén található fának csapódott, melynek következtében a jármű kigyulladt. A jármű utasai közül háromnak sikerült kimászni az autóból, azonban a 19 éves gépjárművezető beszorult. A nagykárolyi tűzoltók két tűzoltóautóval és egy SMURD mentőegységgel érkeztek a helyszínre, ahol 2.15 órára sikerült a tüzet eloltani és az elszenesedett holttestet kiszedni az autóból. A gépjármű többi utasa is súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség folytatja a nyomozást, ám az előzetes vizsgálati eredményekből az derül ki, hogy a gépjárművezető hibájából keletkezett a baleset, mivel túl nagy sebességgel közlekedett.
A nyerges vontató alá csúszott

December 30-án este Szatmárnémetiben a Decebal hídon történt súlyos közlekedési baleset, amelynek következtében egy 26 éves, szatmárnémeti fiatalember súlyos sérülésekkel került a Nagybányai Városi Kórházba. B. Zsolt egy Volkswagen Passat típusú járművet túlzott sebességgel vezetett a hídon, melynek következtében elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a menetiránnyal szembeni sávba, ahol egy nyerges vontatónak ütközött, majd a híd korlátjának csapódva állt meg. A helyszínre azonnal kiérkeztek a rend őrei és a mentőszolgálat munkatársai, akik elsősegélyben részesítették a Volkswagen vezetőjét, majd a Nagybányai Városi Kórházba szállították sérülései ellátása végett. A rendőrök a helyszínelést követően elmondták, hogy a balesetet a 26 éves fiatalember okozta, és a gépjármű 90 százalékban megsemmisült.