Halálos baleset történt Arad megyében, az áldozatokat azonosították

Halálos baleset történt Arad megyében, az áldozatokat azonosították
Szénné égve találtak két személyt Arad megyében, Újszentanna (Sântana) és Kürtös (Curtici) között, miután gépkocsijuk a sáncba borult és meggyúlt.


Călin Domşa, az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője elmondta: mire a 112-es egységes hívószámon riasztott tűzoltók a helyszínre értek, az egész gépkocsi lángban állt. Miután eloltották a tüzet, a kiégett járműben két szénné égett holttestet találtak. A szóvivő szerint az Újszentannáról Kürtösre tartó gépkocsi, Kürtös előtt mintegy négy kilométerrel, valószínű a túl nagy sebesség miatt, lesodródott az úttestről, egy magasfeszültség oszlopnak ütközött, az árokba borult és kigyulladt. A gépkocsi, benne a két utassal teljesen kiégett.

Áldozatok

Már azonosították is az Arad megyei balestben elhunyt személyeket – közölte Claudia Iuga, az Arad megyei rendőrség szóvivője, aki hozzátette: a sofőr gépkocsivezetői engedélye érvénytelen volt.

,,A gépkocsiban egy 35 éves kürtösi (Curtici) és egy 24 éves újszentannai (Sântana) személy utazott. (…) Az autót a 35 éves férfi vezette, akinek azonban korábban érvénytelenítették gépkocsivezetői engedélyét” – mondta el Iuga.
A rendőrség kivizsgálást indított a baleset pontos körülményeinek kiderítésére.

 

www.agerpres.ro