Halálos áldozatokat is követelt, utakat és hidakat mosott el Románinában az árvíz

Akt.:
Halálos áldozatokat is követelt, utakat és hidakat mosott el Románinában az árvíz
Több halálos áldozatot is követelt, országutakat mosott el és egy vasúti hidat is tönkretett az árvíz Romániában, az ország csaknem száz településén keletkeztek jelentős károk – derült ki a bukaresti belügyminisztérium vasárnapi összesítéséből.

Vasárnap a moldvai Karácsonkő (Piatra Neamt) határában holtan találták meg azt a 48 éves férfit, akit a hordalékfák kihalászása közben még szombaton sodort el a víz a több kilométernyire lévő Garnicea községben.
Egy Arges megyei férfi akkor vesztette életét, amikor lóháton próbált átkelni a megáradt patakon, egy 81 éves Botosani megyei asszony pedig saját otthonában halt meg, amikor a zivatarok által megrongált házban rászakadt az átázott mennyezet. A hatóságok szerint vízbefulladt az a Vrancea megyei Poiana Cristei-en korábban eltűntnek nyilvánított 70 éves asszony is, akinek a holtestét szombat este találták meg.
A hatóságok szombaton 760, vasárnapra virradó éjszaka pedig további 45 embert lakoltattak ki az árvíz elől, a legtöbbet – több mint hatszázat – Kovászna és Brassó megyében. A több napig tartó heves zivatarok következtében megáradt hegyi patakok több mint 250 házat és 14 főutat öntöttek el.

(MTI)

Címkék: ,