"Tökéletesen megbíztunk egymásban".

A húsz évvel ezelőtt

történtekről Jakobovits

Miklós képzőművész,

az események egyik főszereplője

nyilatkozott hírportálunknak.

- A 20 évvel ezelőtti eseményekhez

vezető nagyváradi összejövetelek

nagyon pozítiv, régi

múlttal rendelkeznek. 1986-ban Jakabos

Ödön kézdivásárhelyi

Körösi Csoma Sándor

kutató elment Indiába, majd

Váradon akart egy szép

előadást tartani indiai

útjáról. A Securitate azonban nem

engedélyezte a rendezvényt. Ekkor mi

elhívtuk hozzánk a műterembe:

összegyűlt kb. 50-60 ember, s az

előadás meg lett tartva. Jó

érzés volt, hogy lehetett valamit

csinálni a műteremben az állam

beleegyezése nélkül is. A

másik hasonlóan érdekes dolog 1988

elején történt. A

székelyföldi Atyhán élő

Vinczeffy Lászlóval, egy

nyugdíjas tanítóval

készítettek külföldi

tévések interjút,

melyben ő a forradalmi eszme

elindítójaként keményen

beszámolt a falurombolásról,

Ceauşescu módszereiről

és indítékairól. Akkor

én telefonáltam neki, eljött

hozzánk, nálunk tartozkódott vagy

tíz napig, hogy a szeku ne figyeljen rá.

1989 januárjában, amikor a

Szovjetunióban elkezdődtek a

karabakhi-harcok, elmentem

Örményországba. Láttam a

tüntetéseket, Domokos

Gézától és

Kányáditól

Sándortól kaptam címeket, hogy

kikkel kell felvegyem a kapcsolatot. Amikor

hazatértem a Kaukázusból,

írtam egy esszét Varga

Gáborék részére, az Ady

Társaságnak. Másnap már

keresett is a Szeku, hogy én

tulajdonképpen a karabakhi és az

erdélyi viszonyokat egy kalap alá

helyeztem... 1989 novemberében ugyanakkor

írtam egy levelet Tőkés

László védelmében a

Vasárnapi Újságnak, A

dokumentumot Szilágyi András

németországi orvos a cipőjébe

rejtve vitte át a határon, átadta

Szervátiusz Tibornak, ő pedig

Győri Bélának, a

Vasárnapi Újság akkori

főszerkesztőjének.

Részemről tehát ez volt az a

réteg, amire a december 24-i, úgymond

házigyűlést rá tudtam

építeni. Úgyhogy, amikor ezt

megelőzően a múzeum kertjében

lezajlott a találkozás, akkor bennem

és feleségemben, Mártában

is felmerült már az ötlet, hogy

másnap a társaságot a

műteremben kellene összehívni,

közölte a

képzőművész.

Nagyszerű hangulat

- Milyen volt a hangulat ezeken az

összejöveteleken?- kérdeztük

Jakobovits Miklóst.

- A hangulat nagyszerű volt, mindannyiukban az

fogalmazódott meg, hogy a temesvári

eseményekre Nagyváradon is

válaszolni kell. Felemelő és

szép érzés volt, hogy senki sem

gyanakodott, nem gondolkodott azon, hogy kik van jelen,

kik fognak szaladni jelenteni a

titkosrendőrségnek, és ehhez

hasonló dolgok. Összefogó

ereje volt az egésznek, megbíztunk

egymásban, ami később is

pozítivan hatott az emberre. 1989. december

23-án délután három

óra körül gyűltünk

össze, körülbelül öten-hatan,

jómagam, Márta, Varga Gábor

és Nagy Béla, a többi

személyre nem emlékszem.

Felajánlottuk, hogy másnap

délután a Braşovului utcai

pinceműtermünkben találkozzunk, hogy

beszéljük meg, e pozítiv fordulat

kapcsán milyen perspektívát

mutató lépéseket tehetünk a

szervezkedés terén. Másnap

délután a kicsi műteremben

körülbelül negyvenen gyűltünk

össze, tiszta és lelkesítő

hangulat uralkodott. Tőlünk távozva

Varga Gábor telefonált Domokos

Gézának Bukarestbe, akivel az RMDSZ

immár eljövendő jogi

szerkezetét beszélte meg. Boldog

és felemelő nap volt, becsültük

egymást a szervezésért, a

szónoklatokért, de főleg a

tömegesnek nevezhető

megjelenésért a műteremben.

Éreztük a szabadság

ízét.

Visszagondolva, ha én és Márta nem

volnánk optimista

beállítottságúak, bele se

kezdtünk volna. Egyáltalán nem

foglalkoztam akkor azzal, hogy milyen negatív

dolgok következhetnek ezután.

Igyekeztünk az egész

aktívitásunkat később is a

pozítiv irányba fordítani.

Úgyhogy, mikor 1992 elején

Tőkés László és

Tempfli József püspökök

meg az RMDSZ-vezetői felkértek minket arra,

hogy legyünk a Varadinum ünnepségek

képzőművészeti vezetői,

nem azzal foglalkoztunk, hogy kiben csalódott az

ember, és milyen ellentétek alakultak ki

a politikai hatalom szempontjából, hanem

az izgatott minket, hogy miként tudnánk

Váradon egy komoly művészeti

aktívitást beindítani.

Baráti odafigyelések

- Olyan szépek voltak a baráti

odafigyelések, tökéletesen

megbíztunk egymásban. Ez az

Ady-köröknek, meg az azon kivüli

összejárásoknak a terméke

volt. Senki sem kellett igazolja magát, a

szeméből láttuk, hogy

megbízható, tiszta ember. Fel sem

vetődött a gyanúja annak, hogy itt

valaki feljelentheti a másikat. Amikor a Varga

Gábor szólt, hogy menjünk a parkba,

akkor tudtuk, hogy az ő szavára

megyünk, s abban is biztosak voltunk, hogy

akiket ő hív, azoktól nem kell

tartsunk. A parkbeli összejövetel

körülbelül másfél

órát tartott, nem is tudom lemérni

pontosan, amolyan sétaszerű

megbeszélés volt.

Beszélgettünk, s közben

érkeztek az emberek. A kert hátsó

részen volt egy kőtár, ahol

megálltunk néhány pecig, hogy

valamilyen improvizált

jegyzőkönyv készüljön

a történtekről. Már nem

emlékszem, talán Nagy Béla vagy

Varga Gábor jegyzett fel egy-két dolgot.

Majd felmerült a kérdés: hol

találkozzunk legközelebb? Mindez azonban

úgy a levegőben maradt, mert nyilván

mindenkinek a lakása amolyan szentély.

És akkor úgy magától

jött nekem és Miklósnak: gyertek a

műtermünkbe! Arról is szó volt,

hogy mindenki szól még három

embernek, akikben nyilván megbízik.

Úgy körülbelül megsaccoltuk, hogy

hányan férünk be a műterembe,

de a végén többen gyűltünk

össze. Teljesen idegen arcok is megjelentek, de

nem tartottunk tőlük, mert tudtuk, hogy

valaki közülünk megbízik

bennük. Jó érzés volt

ugyanakkor csapatban dolgozni, tisztában lenni

azzal, hogy számíthatsz a másikra.

Ebben a pozítiv élményben

később az első Varadinum

ünnepségek szervezésekor is

részünk volt.- emlékezett vissza a

húsz évvel ezelőtt

történtekre Jakobovits Márta

képzőművész, Miklós

felesége.

Ciucur Losonczi Antonius