Háladó istentisztelet Várad-Szőlősön

Bihar megye – Szombaton 10 órától hálaadó istentiszteletet tartottak a Várad-Szőlősi Református Templomban a padlózatnak egy önzetlen adományozó jóvoltából történt teljes felújítása miatt.

Az istentisztelet Zsoldos Gyula Patrick újszülött  megkeresztelésével kezdődött. Az igehírdetéshez a lelkész Márk evangéliuma II: rész 14 versét vette alapul, mely Lévi vámszedőből lett Máté evangelistáról szól, aki egyetlen felszólításra önként követte Jézust.

Mindnyájunknak szolgálnunk kell ebben a világban, de különbség van a ránk kényszerített és az önként vállalt szolgálat között. Az isten iránt végzett szolgálat nem szolgaság. Léviben a vámszedőben megváltozatt valami. Senki nem kényszerítette, hiszen Jézus csak annyit mondott neki, hogy “kövess engem”, s ő rögtön felállt és követte. Ezáltal elváró emberből eljáró emberré lett. Van egy család, aki hasonlóképpen cselekedett: Nem elvárt, hanem maga adományozott a templom felújítására, de oly módon, hogy sem az adományozott összeget, sem a nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni. Fordítsa az Úr az ő orcáját reájuk, hangzott el a prédikáció során.

Kimondatlanul is megtudtuk, hogy mintegy 120 millió lejre lehet becsülni a felújítás teljes költségét. Szűcs Imre lelkipásztor miután megköszönte, reményét fejezte ki, hogy az önzetlen adakozó példáját mások is követik majd tehetségük szerint. A hívek ugyanis adakozó kedvűek, nemrég 20 millió lejt gyűjtöttek össze az éledi gyermekotthonnak.

A háladó itentisztelet keretében az egyházközség Misztótfalusi Kis Miklós énekkara- karvezető Molnár Ibolya- előadta Csean Viljanan: Jöjj, az Úr vár rád című művét Berkesi Sándor feldolgozásában, valamint Antonin Dvorak Égi szent béke jöjj című, és  egy ismeretlen szerző Áldjon meg téged az Úr kezdetű énekszámát. A lekipásztor áldást kért az adományra és az adományért a családra. Az istentisztelet a Magyar Himnusz eléneklésével zárult.

 

Albert Ferenc