Haladékot kapott Drezda

Haladékot kapott Drezda
2009-ig megmarad az Elba-folyóvölgy drezdai szakaszának világörökségi státusa, de továbbra is a végveszélybe került kulturális örökségek listáján szerepel egy híd miatt, amely a központban épül.

Az UNESCO Québecben ülésező Világörökség Bizottsága (VÖB) helyi idő szerint csütörtökön úgy döntött, hogy Drezda 2009-ig haladékot kap, de ha nem állítják le a barokk belváros látképét romboló négysávos, 635 méteres híd építését, akkor jövőre törlik a listáról az Elba völgyének drezdai szakaszát. Ilyesmi mostanáig csak egyszer fordult elő a tekintélyes ENSZ Világörökség Lista történetében: 2007-ben egy ománi természeti élőhely vesztette el a világörökség státust, mert az arab ország vezetése 90 százalékkal csökkentette a területét, hogy kitermelhesse az alatta rejtőző földgász- és kőolajkészletet.

Régi terv

Az UNESCO (az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete) a régóta húzódó hídügyben most konkrét javaslatot is megfogalmazott; azt tanácsolta a drezdai döntéshozóknak, hogy híd helyett alagúttal próbálják megoldani a városközpont közlekedési problémáját. „Ha nem áll le az építkezés, akkor egész biztosan elvész a világörökség cím” – nyilatkozta Brigitte Ringbeck, aki megfigyelőként képviseli a Németországot a bizottságban. A 160 millió eurós Waldschlösschen-híd projekt kivitelezése tavaly novemberben kezdődött, de a kérdés már a 19. század vége óta napirenden van, csak éppen mindig közbejött valami; két világháború és a szocialista hiánygazdálkodás például. Az 1945 elején porig bombázott barokk belvárost aztán a német újraegyesülést követően teljes egészében újjáépítették, és 1996-ban elhatározták, hogy felépítik az új Elba-hidat is, de azóta sem lett semmi a tervből. Részben azért, mert a tervezett közúti híd közvetlen közelében van egy ritka állatfaj, a patkósorrú denevér kevés élőhelyeinek egyike, környezetvédők ezért bíróságon próbálták megakadályozni a megvalósítást. Sikertelenül, de időközben a városvezetés magától is elállt a tervtől, miután 2004-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította az „Elba menti Firenze” látképét. Egy 2005-ben tartott helyi népszavazáson azonban 67,9 százalékkal az építkezés támogatói kerültek többségbe, és a városházát kötelező eredményt az alkotmánybíróság is megerősítette.

Érvek és ellenérvek

A létesítmény pártolói a város közlekedési helyzetének javulását várják a hídtól, míg az ellenzők a híres barokk városkép elvesztésétől tartanak. A VÖB 2006-ban vezette át a drezdai folyóvölgyet a veszélyeztetett kulturális örökségek listájára, és már tavaly is adott haladékot a kérdés rendezésére. Brigitte Ringbeck szerint a türelemnek most vége, 2009-ig mindenképpen rendezni kell a helyzetet.

A világörökségek listáján egyébként jelenleg összesen 851 helyszín szerepel. Ezek közül 660 kulturális, 166 természeti nevezetesség, 25 pedig vegyes jellegű. Magyar helyszínből nyolc van a listán, hét kulturális és egy természeti. A jövő keddig tartó québeci tanácskozáson a VÖB 45 pályázat közül választja ki azokat, amelyeket idén felvesz a listára. A 21 ország képviselőiből álló szakértői bizottság elé ezen az ülésszakon magyar pályázat nem kerül.

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .