Hajszálnyira a tömegkatasztrófától Nagyváradon

Hajszálnyira a tömegkatasztrófától Nagyváradon
Nagyvárad – Újabb furcsa baleset történt szerdán Váradon. A Decebalon villamosmegállóba hajtott egy Mercedes, kidöntött két oszlopot is. Két autó volt részese az esetnek, de a rendőrség szerint csak egy volt…

Tömegszerencsétlenséget is okozhatott volna az a baleset, amely Váradon történt. A Decebal sugárúton, a Decebal piaci villamosmegállóba rohant egy Mercedes: épp oda hajtott fel az autó, ahol tömegek szoktak várakozni a megállónál lévő gyalogátkelőn való áthaladásra. Csodával határos módon azonban abban a pillanatban senki nem állt azon a helyen, így halálos áldozat nem volt.

Az eset

Dél körül az Olaszi temető irányából a Decebal híd felé tartott egy Mercedes és egy Fiat gépkocsi. Épp a Decebal piaci villamosmegálló hoz értek, amikor az egyik autós figyelmetlenül sávot váltott, s összekoccantak. Ezt követően a Mercedes felhajtott a villamosmegállóba, a belerohant a gyalogátkelő villanyrendőrébe. Az oszlopot kidöntötte, s elvitt egy másik közeli oszlopot is. A helyszínen sokáig ott állt mindkét sérült gépjármű. Mindkettőben csak a járművezetők utaztak, egyikük sem sérült meg. A helyszínelő rendőrök azt mondták, egyelőre nem tudják, melyik autós volt a hibás a kettő közül – ami még furcsább, az az, hogy nem sokkal később már azt is tagadta a rendőrség, hogy két autó lett volna érintett az esetben.

Az utójáték

A helyszínelés már be is fejeződött, amikor a rendőrség ügyeletesétől kértünk további részleteket. Ő azonban azt mondta, nem is tud az egészről, tőlünk értesült róla. Időt kért a tájékozódásra, majd annak a tisztnek adta át “az ügyet”, aki magát a helyszínelést elvégezte előzőleg. A rendőr ekkor már határozottan azt állította, hogy “nem történt más, csak egy koccanásos baleset, amelyben egyetlen autó volt érintett.” Felvetéseinkre megismételte: “csak egy kocsi, egy Mercedes volt a baleset részese”. Tény egyébként, hogy időközben a baloldalán végigsúrolt fehér Fiat egyszerűen eltűnt a helyszínről, s csak a Mercedes maradt ott… Az okozott károkat ez utóbbi gépjármű vezetőjének kell majd megtérítenie – közölék a rendőrségen. Az  Electrica emberei egyébként körülbelül egy órával később helyreállították a megsérült vezetékeket, s a forgalom is zavartalan volt már ekkor a térségben.