2012.02.7 14:08; Frissítve: 2012.02.7 14:08


Hajóbaleset Ukrajnában – helikopterekkel mentették a legénységet

Hajóbaleset Ukrajnában – helikopterekkel mentették a legénységet
 Léket kapott és süllyedni kezdett kedd reggel a befagyott Azovi-tengeren egy teherhajó, amelynek legénységét helikopterekkel mentették ki a jégről – írja a Korreszpondent.

 

A panamai zászló alatt hajózó Alaka-1 helyi idő szerint kedd reggel 6 óra körül adott le vészjeleket. A Kercsből Rosztovba tartó hajó az ukrajnai Bergyanszk kikötőjétől 50 kilométerre került a jég fogságába, és léket kapott a vízvonal alatt.

A parti őrség nem tudott rádiókapcsolatba lépni a bajba jutott járművel. Később kiderült, hogy az Alaka-1 tizenkét fős legénysége elhagyta a hajót, és a jégre menekülve várta a mentőegységeket. Az embereket végül – közel 4 órai fagyoskodás után – az ukrán katasztrófavédelem egyik helikoptere vette a fedélzetére, és szállította Szimferopolba.

A baleset helyszínét két jégtörő és egy légpárnás mentőhajó próbálja megközelíteni, ami meglehetősen körülményes a térségben uralkodó zord időjárási körülmények miatt. Éppen ezért a léket kapott hajó sorsa egyelőre nem ismeretes.

- Palkó István- 
 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Jövőre emelkedik az áfa Csehországban
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Prága, 2012. május 23., szerda (MTI) - Egy-egy százalékponttal - 15 [...] tovább »
Videó: Forgalommal szemben „vezetett” a 3 éves fiú
A kisfiú nagyapja mellől szökött meg és egyenesen szembe ment a forgalommal biciklijével. tovább »
Jegyüzérségen kapták az ukrán NOB főtitkárát
A BBC munkatársai rajtakapták az ukrán Nemzeti Olimpiai Bizottság főtitkárát, amint jegyeket próbált [...] tovább »
Több mint ötezren halnak meg évente az amerikai utakon figyelmetlen vezetés miatt
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Több mint 5000 ember hal meg évente az Egyesült Államokban figyelmetlen [...] tovább »
Most kell venni német autót
Nem azért mert olcsóbb, hanem mert sztrájk várható. Elemzők szerint nyáron hiába rendelünk, nem kapjuk meg az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés