Hajdúszoboszlón is ismert már a Samuraiul SK

Hajdúszoboszlón is ismert már a Samuraiul SK
Részletes beszámolót írt Kiss László, a Hajdúszoboszlói Ten–Shin SE karate–egyesület elnöke Szatmárnémeti látogatásáról, a hajdúsági város egyik hírportálján.

Mint arról beszámoltunk, a magyarországiak az elmúlt hétvégén látogattak Szatmárnémetiben a Samuraiul SK elnökének, Magos Róbert, illetve az egyesület lázári szekciójának elnökének, dr. Kovács Ottó meghívására. Kiss Lászlót elkísérte az egyesület edzője, Kovács Brigitta, illetve két sportoló, akik részt vettek a szatmáriak által rendezett Mikulás Kupa kumite–versenyen. A látogatás célja, egy partneri kapcsolat megalapozása, ezt követően ugyanis közös európai uniós pályázatot szeretnének készíteni.

Ez nem az első alkalom, hogy a nemzetközi sajtóban megjelenik a Samuraiul SK neve, ugyanis idén nyáron egy franciaországi szaklap is bemutatta a klubot, miután két világklasszis, David Felix karate–világbajnok, és Janaina Lemoine, taekwondo–világbajnok látogatta meg a szatmáriakat. Mindketten egy–egy alapítványt képviseltek, és sportfelszereléseket hoztak a Samuraiul SK sportolóinak, illetve David Felix közös edzést vezetett a szatmárnémeti, lázári, batizi és szatmárudvari karatékáinak.