Hagyományteremtő konferenciák a PKE-n

Hagyományteremtő konferenciák a PKE-n
Nagyvárad – Két nagyszabású tudományos konferenciával lép nyilvánosság elé a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke, hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón.

A tanszék négy munkatársa – Magyari Sára egyetemi adjunktus, Bartha Krisztina egyetemi tanársegéd, Boka László egyetemi docens és Biró Annamária egyetemi adjunktus – továbbá Sipos Emőke referens ismertette a tudnivalókat és válaszolt az újságírók kérdéseire. Elhangzott: bár két konferenciáról van szó, valójában egy rendezvény, melynek során bemutatkozik a három évvel ezelőtt megalakult magyar tanszék, melynek első hallgatói most mutatták be záróvizsga dolgozataikat. Amint Boka László elmondta, ezek a rendezvények nemcsak rendhagyóak, de hagyományt is szeretnének velük teremteni.

Hiánypótló

Mindkettő július 5-énés 6-án zajlik, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Az Értelmiségi karrierek, karierminták, írói csoportosulások. Társadalomtörténeti és irodalmi reprezentációk című konferencia a teljes magyar nyelvterületre vonatkozóan igyekszik hagyományt teremteni, s kétévente szervezik majd meg. Amint Biró Annamária elmondta, a magyar értelmiségtörténet nem fejlődött önálló tudományággá, a karriermodellek tisztázásának igénye inkább csak tematikus részkutatásokban merült fel. Az előadások a karriertervezéssel, karriertörténettel kapcsolatos irodalomtörténeti vizsgálatokról, a kapcsolatrendszereket mozgató hálózatok történeti kutatásáról szólnak majd.

Közérthetően

A nyelv közösségi perspektívája című konferencia pedig annak az egyre határozottabb igénynek tesz eleget, hogy a nyelvvel kapcsolatos jelenségeket első sorban a társadalomban betöltött szerepük által vizsgálják meg, figyelembe véve az egyéni nyelvhasználót. Ezeket az előadásokat mindenki meg fogja érteni, de a szakmaiságuk sem fog kívánnivalót hagyni maga után, hangzott el. Ezt a konferenciát is kétévente szervezik majd meg.

Nyílt

A két konferencia előadói többek között a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemnek, a Szegedi Tudományegyetemnek, az ELTE nyelvtudományi intézetének, a Bukaresti Egyetem hungarológiai tanszékének munkatársai. Elsődlegesen a PKE hallgatóit várják, de értesítették a Bihar megyei magyartanárokat is, ezenkívül ajánlják a két konferenciát például azoknak is, akik Várad kultúrtörténete iránt érdeklődnek. De minden érdeklődőt várnak, s mindkét konferenciára ingyenes a belépés. További részletek a www.partium.ro honlapon találhatók.

Neumann Andrea

Címkék: ,