Ha van ihlet, van jó Törzsasztal

Ha van ihlet, van jó Törzsasztal
Háy János József Attila-díjas költő, író, drámaíró ült le pénteken este a Törzsasztalhoz a nagyváradi Illyés Gyula könyvesboltban.

Rendkívül jó hangulatú beszélgetést folytatott pénteken este a Törzsasztal író-olvasó találkozón Háy János és a házigazda Kőrössi P. József. Mondhatni, nagy formában volt Háy János, hiszen csak úgy ontotta a poénokat, a vicces, ötletes a közönséget is gyakran megnevettető megjegyzéseket. Egy adott pillanatban az éppen szintén hangosan nevető Kőrössi P. József meg is jegyezte: „Nem erre számítottam”. Kellemes és vidám meglepetés volt, amikor Háy János felkérte Tóth Tünde színművésznőt, hogy olvassanak fel együtt két jelenetet a szerző egyik színdarabjából, ami mint kiderült, egy nagyon komikus Hamlet parafrézis volt.

Fikció és realitás

Péntek este senki sem tért haza csalódottan a mintegy két órás beszélgetés után, hiszen a poénok mellett számos érdekesség hangzott el az irodalomról és az írói lét mibenlétéről is. Háy János szólt a fikció és realitás viszonyáról az irodalomban, leszögezve, hogy „mindenki abból a tapasztalatból dolgozik, amije van. Egy író bármihez nyúl, az önéletírás és fikció”. A továbbiakban kifejtette, hogy mindenki, így az írók is a jelenhez igazítják a múlt történéseit. „Az adott idő szerint fikcionalizáljuk a múltat” – fogalmazott, majd elmondta: „Az irodalmi mű teremtett világ, aminek megvannak a maga játékszabályai, amiket elfogadok akkor, amikor belépek ebbe a közegbe a saját tapasztalataimmal. Az íráson belül van meg mindennek az igazságtartalma. (…) Az irodalom a saját létélményünknek a megerősítéséről szól”. Kőrössi P. József kérdésére válaszolva Háy János elárulta, hogy ő saját magát is meg akarja lepni írás közben. Szerinte csak a hollywoodi filmforgatókönyv írók konstruálnak meg előre egy-egy történetet, és írnak előzetes elvárások alapján, de azok az írók, akik nem panelekből dolgoznak, azok az írással fel akarnak építeni egy világot. Ez pedig csak úgy sikerülhet, hogy „örökösen fel kell tárnunk magunkat, mert rajtunk keresztül sejlik fel a világ a papíron. A látószögünket az idő szabja ki, és ha holnap közelebb kerülök a halálhoz, már másképp látom a világot”.

Bosszú

Háy János vidékről került Budapestre tizennégy éves korában, és a házigazdának arra a kérdésére válaszolva, hogy mennyire sikerült integrálódnia ebbe a közegbe, az író saját tapasztalatait is alapul véve kijelentette, hogy Budapest nem egy befogadó város, hiszen a budapestieknek belterjes nyelvezetük van, és sokkal előbbre vannak a vidéknél társadalmi, kulturális szempontból is. „Nagyon nehéz utolérni őket, és aki ezt meg akarja tenni, az nagyon sok pofont kap, míg sikerül neki” – mondta, majd egy elgondolkodtató megjegyzést tett: véleménye szerint Orbán Viktor most, kormányfőként bosszulja meg azokat a megaláztatásokat, amelyeket ő, mint a fővárosba vidékről felkerült ember a budapesti SZDSZ-es (a Szabad Demokraták Szövetsége nevű párt – szerk. megj.) elittől elszenvedett annak idején.

Ihlet

Az esemény utolsó harmadában a drámaírásról is szót ejtettek a beszélgetőtársak. Háy János szerint a magyar irodalomban „külön pályán fut” a próza és a dráma. Összehasonlította a magyar és a lengyel irodalmat, elmondva, hogy míg egy lengyel írónak az a legfőbb törekvése, hogy drámaíróként elismerjék, addig a magyar irodalomban kicsit megvetően írnak a drámáról. Egyébiránt a Magyarországon divatos drámaíró versenyekről neki magának sincs jó véleménye, noha két ilyen versenyt is megnyert már. „Ha egyszer megtalálsz egy nyelvet, azon könnyű kikeverni egy darabot, de ez csak imitáció, sosem lesz belőle művészet” vallotta Háy János azokról a szövegeiről, amelyek ilyen drámaversenyeken születtek. A továbbiakban elárulta, hogy ő mindig egy novellából ír drámát, majd kifejtette, hogy minden szövegnek van „akusztikai építménye”. Ezért érdemes az íróknak hangosan felolvasni a szövegüket, „mert amit a szem nem vesz észre, azt a fül azonnal kiszűri”. Bevallotta, hogy nem szeret beülni a saját drámáiból készülő színházi előadások próbáira, hiszen, mint mondta: „a szerző kompetenciája a szöveg, a színház az egy másik mesterség”. Mindemellett, mint elárulta, nem szereti azokat a rendezőket, akik számára az írott szöveg pusztán alapanyag egy előadáshoz. A beszélgetés végén kifejtette, hogy az irodalmi műfajokat az ihlet felől közelíti és különbözteti meg. „Hiába van meg a mesterségbeli tudás, a technika, mert ihlet nélkül nincs vers. Versírásra nem tudod rávenni magad, ezért verset írni ritkán tud az ember. A prózára rá tudod mozdítani magadat, a dráma az meg olyan, hogy ha van szerződés, akkor ihlet is van”. Az esemény végén Háy János dedikálta könyveit.

Pap István