„Ha az emberek elégedetlenek, vegyék vissza a városukat”

Az Apocrypha 2 elnevezésű projekt plakátja: június 8-án, pénteken 19 órától nyílik meg a kiállítás
Az Apocrypha 2 elnevezésű projekt plakátja: június 8-án, pénteken 19 órától nyílik meg a kiállítás
Június 8-án, pénteken 19 órától nyílik meg az Apocrypha 2 elnevezésű kiállítás a nagyváradi Oradinum gyár II. emeletén (bejárat a Zöldfa utcáról). Ebből az alkalomból kérdeztük Gabriel Miloiát, a Visual Kontakt Galéria & Samizdat Magazin elnökét.

– Tavaly decemberben végül is miért nem tartották meg az Apocrypha projekt első rendezvényét, s miért döntött az Apocrypha 2 megtartása mellett?
– A megnyitót őexcellenciája, Virgil Bercea görögkatolikus püspök úr viselkedése miatt mondtuk le. Malackodó sms-eket küldött nekem, aztán egy, a püspökséghez közel álló újságíró, Ramona Băluțescu a családomat zaklatta. A püspök közzétette a katasztrófavédelmi felügyelőség közleményét, ami három nappal azután született, hogy értesített a kiállítás lemondásáról. Mindezt meg is jelentettük a Muian-projekt honlapján. A rágalmak, zaklatások és hazugságok elég alap voltak a kiállítás lemondására. Viszont ezek az okai annak is, hogy újrakezdem.

Válaszok

– Nem érez emiatt csalódottságot, keserűséget?
– Igen is, meg nem is. Már az elejétől gyanítottam, hogy a püspökségen rossz vége lesz a dolognak, de a projekt logikája azt diktálta, hogy adjak még egy lehetőséget. Lehetetlen, hogy egy rendszerben, legyen az nagy vagy kicsi, a korrupció elkerüljön egy szegmenst. Akkor párhuzamos rendszerekről lenne szó, amelyeknek nincs kapcsolatuk. Felvettem a kapcsolatot a sajtóval, művészekkel, politikusokkal. Hiányzott még az egyház. A projektet úgy gondoltuk ki, hogy a résztvevőinek mindig legyen szabad választása. Legtöbben az erkölcstelen utat választják. Persze bármennyire látható elvben, a gyakorlat mindig sokkoló. De én is, és a projekt is erősebbek vagyunk annál, mint amilyennek tűnünk.

– Mit üzen a mostani Apocrypha 2 projekt? Mit kell tudni róla?
– Nem fogok túl sokat mondani az Apocrypha 2-ről, mivel a projekt hagyománya az, hogy meglepjen. De jelzem, hogy ez a tárlat zárja a Muian-sorozatot. Akiknek válaszok kellenek, megkapják.

– Miért döntött úgy, hogy lezárja a Muian-projektsorozatot?
– A Muian mindig egy limitált projekt volt. Nem akarom ezt csinálni egész életemben. Vége, mert elérte a fő témáit. Folytatni redundáns lenne. És szadista.

– Milyen szerepe van ebben a projektben az aranyérméknek?
– A fő céljuk a publikumtól függ, de azt hiszem, az emberek jól érzik magukat, ha az arcuk pénzen jelenik meg.

– Miért azt a hashtag elnevezést adta a projektnek, hogy vegyétek vissza a városotokat?
– A Muian háromrészes. Az Apocrypha 1 és 2 a projekt második szakasza. A Muian 2-t interakcióként kreáltuk, a Muian-graffityre érkezett reakciókkal. Van egy benyomás, hogy ezek a reakciók a publikumtól jöttek. Tévedés. A legerőszakosabb hangok a több mint kétszáz oldalnyi nyilvános botrányról a médiától, művészektől, politikusoktól jöttek, és most helyi papoktól. A Muian 2 az Apocrypha 2 decemberben lemondott variánsa, a helyi elitek teljes palettáját jelképezi, teljes nevetségességükben: hazugságok, rágalmak, zsarolás, zaklatás, személy elleni támadás, butaság és romlottság minden fajtája. Ha az emberek elégedetlenek – és azok – javaslom, hogy előbb vegyék vissza a városukat ezeknek a kezeiből. Elérték jelképesen már a szintet a Muiannal való interakciók során, és azzal az atmoszférával, amelyet oly sok év alatt a közösségben teremtettek.

– Ön szerint mit kellene a polgároknak tenniük ennek a célnak az érdekében?
– Nem tudom. Művészként reprezentációkkal és jelképekkel dolgozom. Erkölcsileg és szellemileg, azt hiszem, az embereknek nyugodtabbaknak és magabiztosabbaknak kell lenniük. Olyan társadalom ez, ahol elvben a szabadságjogok sokkal szélesebbek, mint amennyire az emberek vállalják is azokat. Ha a közmegegyezésen alapuló szabadság egy lufi lenne, abban pedig egy üveggolyó kering, ami az effektív szabadságot mutatja, amivel megelégszenek az emberek, az jó kép ide. Hogy hogy néz ez ki konkrétan, politikában, közigazgatásban, gazdaságban, azt nem tudom. De kínálhatok ezzel kapcsolatos jelképes tapasztalatokat.

Személyes projekt

– Milyen más projekteket tervez a jövőben?
– Létrehozom a Muian harmadik részét – de ennek semmi köze nem lesz már sem a publikumhoz, sem Váradhoz. Személyes projekt lesz.

– Erről lehet bővebbet tudni?
– Nem mondhatok sokat, mivel egy Muian 3 bemutató lesz a Apocrypha keretében is. A fő témák a művészet mint önkifejezési eszköz határai lesznek, valamint az egyenlőségen és szekularizáción alapuló világbeli művészetek transzcendens szerepei.

Rais W. István