Gyümölcsök az iskolásoknak

Gyümölcsök az iskolásoknak

Ettől a tanévtől kezdődően Románia is csatlakozik az Európai Unió iskolai programjaihoz, s az eddigi „tej-kifli program” is ennek megfelelően zajlik majd, amint azt a legutóbbi kormányülésen megszavazták.

Az európai programnak két komponense van: egyrészt gyümölcsöket és/vagy friss zöldségeket, továbbá tejet vagy tejtermékeket, illetve péktermékeket osztanak az iskolásoknak, másrészt ennek kapcsán egészséges étkezésre is nevelik a gyerekeket. A csatlakozást leszögező rendeletet követően harminc napon belül kormányrendeletben kell meghatározni a gyakorlatba ültetéshez szükséges intézkedéseket. A programot az állami költségvetésből, valamint uniós pénzalapokból fogják finanszírozni, a pontos összeget minden évben kormányhatározatban szögezik le. A határozat felülírja a hazai tej-kifli programot szabályozó eddigi rendelkezéseket, viszont a a közbeszerzési szerződésekre a megkötésükkor érvényes jogszabályok érvényesek.