Gyűlöletbeszéd: a magyarok és a szexuális kisebbségek voltak a fő célpontok

Gyűlöletbeszéd: a magyarok és a szexuális kisebbségek voltak a fő célpontok
A magyarok és a szexuális kisebbségek voltak a gyűlöletbeszéd fő célpontjai 2018-ban Romániában – derül ki az ActiveWatch jelentéséből. Ugyanakkor a másság mellett kiálló nyilvános megmozdulásokon egyre több személy vesz részt.

Az ActiveWatch a közbeszédben megjelenő legszembetűnőbb problémákat gyűjtötte össze. Az intoleráns diskurzus és gyűlöletbeszéd minden formáját beemelték a kutatásba, nemcsak azokat, amelyek szankciókat vonhatnak maguk után, hanem azokat is, amelyek bizonyos társadalmi csoportok (nemzeti, szexuális, vallási kisebbségek stb) el nem fogadására ösztönöznek.

A kutatás eredményeinek összesítése során arra a következtetésre jutottak, hogy ‘a magyarok és a szexuális kisebbségek voltak az intoleráns diskurzus és gyűlöletbeszéd fő célpontjai’.

‘Sok esetben politikusok használtak sértő kifejezéseket, valószínűleg anélkül, hogy tudatában lettek volna ennek a ténynek. Továbbra is tapasztalhatók szélsőségesen antiszemita megnyilvánulások. Amióta a sajtó figyelme elfordult a menekültkrízisről, az iszlámellenes és menekültellenes diskurzus is csökkent, de nem szűnt meg teljesen’ – derül ki a jelentésből.

Ugyanakkor egyre többen vesznek részt olyan nyilvános megmozdulásokon, amelyek a sokféleség elfogadását hirdetik. ‘A kultúra fontos szerepet játszik a sokszínűség népszerűsítésében és a társadalmi intolerancia tudatosításában. A család meghatározását célzó referendum kapcsán jelentős számú közéleti személyiség nyilvánította ki, hogy támogatja az LGBTQ közösséget’ – magyarázza a dokumentum.

Az ActiveWatch szerint a gyűlöletbeszéd szankcionálására felhatalmazott romániai hatóságok közül az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) járt el a legtöbb panasz ügyében, felgyorsult a döntéshozatal folyamata és jelentősen megnőtt a kirótt bírságok összege.

A tanulmány arra is kitér, hogy a sportszövetségeknek javítaniuk kell a sportrendezvényeken tapasztalható gyűlöletbeszédek elleni fellépésükön, ugyanakkor a sportot a sokféleség népszerűsítésére kellene minél hatékonyabban felhasználni.

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .